Ausztráliában novemberben országos élelmiszerválságot okozott, hogy egy eperfarmon dolgozó munkavállaló munkahelyi sérelmei ellentételezéseként tűket szúrt a gyümölcsökbe, nagyban veszélyeztetve ezzel az epret elfogyasztók tesi épségét. Mára már Új-Zélandot is elérte a gyümölcs terrorizmus, az utóbbi hónapokban két incidens is sújtotta az ország lakosságát. A jog egyelőre eszköztelen az újfajta bűncselekménytípussal szemben.

Egyelőre kevés a jogi eszköz az Ausztráliban és Új-Zélendon divattá váló úgynevezett “gyümölcs-terrorizmussal” szemben. Pedig a gyümölcsökben elrejtett tűk alattomosak, nagyban veszélyeztetik a gyanútlan fogyasztók testi épségét. A száj, a nyelőcső vagy az emésztő szervek falába szúródva sok kellemetlenséget és fájdalmat okoznak, és az esetek többségében orvosi beavatkozást is szükségessé tesznek. Az első őrizetbe vett, majd letartóztatott gyümölcs-terrorista, egy eperfarmon dolgozó ausztrál asszony ellen csak gyümölcsök szennyezése miatt emelhettek vádat.

Szeptember óta több mint száz ilyen incidens történt szerte Ausztráliában. Az eper mellett körtében, almában és banánban is találtak már tűket. Az különös esetek nyomán az ausztrál törvényhozás szigorítani tervezi a gyümölccsel elkövetett szabotázsakciókért kiróható büntetést, tízről tizenöt évi börtönre növelve a büntetési tételt.

Terjedőben a gyümölcs-terrorizmus – Forrás: parameter.sk

Mára már Új-Zélandot is elérte a szokatlan bűncselekménytípus. Az utóbbi hónapokban két incidens is történt a szigetországban. Még nem tisztázott azonban, hogy a szennyezett gyümölcsöket Új-Zélandon csomagolták vagy Ausztráliából importálták.

A hatóságok és a termelők kezdetben értetlenül álltak a szokatlan történésekkel szemben. Hiába keresték a választ. Queensland állam még húszmillió forintnak megfelelő díjat is felajánlott a nyomravezetőnek.

Az első gyanúsított egy 50 éves nő, akit 100 esettel hoztak összefüggésbe. Az ügyészség szerint a nő vélt vagy valós munkahelyi sérelmei miatt akart elégtételt venni azzal, hogy tűket szúrt eprekbe. A gyanusított a gyümölcsszedők felügyelőjeként dolgozott egy Brisbane-től északra fekvő eperfarmon.

A gyümölcs-terrorizmus élelmiszerválsághoz vezetett Asztráliában és Új-Zélandon. A két érintett országban az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű szamócát hívtak vissza a szupermarketek polcairól, és sok termelőt kényszerítettek a gyümölcsök raktározására.

A termelők kreatív megoldásokhoz folyamodnak a válságos állapot kezelésére. Például fémdetektorokkal vizsgálják át a polcokra került gyümölcsöt, de még így is rengeteg árújuk kárba vész.

Az incidensek hatására számos ország leállította az Ausztráliából származó eper felvásárlását. Egyedül Queenslandben az epertermelés közel 160 millió dolláros üzlet, a szabotázs nyomán azonban felére zuhantak a felvásárlói árak az eperszezon tetőpontján. A kár felbecsülhetetlen.