Az év elejével új jogállás jött létre a honvédelmi alkalmazottak számára. Ennek feltételeit új jogszabály teremtette meg, melyet december közepén fogadott el az Országgyűlés. A törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló előírásokon alapul, figyelembe veszi azonban az ágazat sajátosságait.

Honvédelmi alkalmazott a honvédelmi szervezetnél foglalkoztatott polgári, azaz civil alkalmazott, aki többek között vállalja, hogy közszolgáltatásokat nyújt a honvédség számára, valamint azt, hogy éves továbbképzésben vesz részt.

A honvédelmi alkalmazotti jogviszonnyal járó többletkötelezettségekért többletjuttatás jár a közalkalmazottakéhoz képest. Többletkötelezettség, hogy különleges jogrend idején a honvédelmi alkalmazott nem élhet a lemondás és a rendkívüli lemondás jogával.

Automatikusan honvédelmi alkalmazottá vált az, aki január 1-jén honvédelmi szervezetnél közalkalmazotti jogviszonyban dolgozott.

Januártól ezen jogviszony alapján dolgoznak a nem hivatásos vagy szerződéses katonai, illetve kormányzati szolgálati viszony keretében elvégzendő honvédségi feladatok ellátói.

Bár az érintettek civil alkalmazottak, speciális helyzetüknél fogva mégis igazodniuk kell a honvédségi fegyelemhez. Ezért a katonákhoz hasonlóan korlátozzák a véleménynyilvánítási, a gyülekezési szabadságot, valamint a szabad mozgást és a tartózkodási hely szabad megválasztását.

A honvédelmi alkalmazottak esetében kollektív szerződés nem köthető, az abba foglalható elemeket miniszteri rendelet rögzíti.

A rájuk vonatkozó szabályok egyes pontokon kedvezőbbek a közalkalmazottakénál: egyes munkakörök esetében nem kell pályázatot kiírni, emellett gyorsabb és egyszerűbb lesz a honvédelmi alkalmazotti jogviszony létesítése.

Esetükben az alapilletményt egy felülről nyitott illetménytábla határozza meg, figyelemmel az ágazati sajátosságokra. Az érintettek illetménykiegészítést is kapnak – ahogy a jogszabály indoklása fogalmaz – olyan formában, hogy a jogviszony a közalkalmazotti fölé pozícionálódjon, vagyis a honvédelmi ágazati pótlékhoz hasonlóan, de annál magasabb összegben. Ezeket rendelet rögzíti.

Az érintettek végkielégítése is magasabb a közalkalmazottinál, ugyanis húszéves munkaviszony után is emelkedik, és akár a tíz havi távolléti díjat is elérheti. A jogszabály magasabb szolgálati idő után további jubileumi jutalmat biztosít.