A közeljövőben bővülnek a szálláshely-szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségei. A változásra szükséges időben felkészülni, hiszen az előírt adatszolgáltatás elmulasztásakor pénzbírság és ideiglenes bezárás is lehet a következmény, ismételt kötelezettségszegés esetén pedig a végleges bezárás veszélye is fennáll. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője ismerteti a szabályozást.

Eddig is volt adatszolgáltatási kötelezettség

Az adatszolgáltatási kötelezettség eddig sem volt ismeretlen az ágazatban működő szolgáltatásnyújtók számára, hiszen a 2018 végéig irányadó szabályok szerint havonta kellett meghatározott adatokat továbbítani a KSH részére. A szolgáltatott adatok a vendégforgalomra, kapacitás- és árbevételhez kapcsolódó adatokra és a foglalkoztatottakra vonatkoznak. Emellett, az úgynevezett „egyéb szálláshely-szolgáltatók” számára további kötelezettség volt a jegyzők felé évente történő adattovábbítás, amely magában foglalta a fogadott vendégek számára és a vendégek által a szálláshelyen eltöltött éjszakák számára vonatkozó adatszolgáltatást, magyarországi lakóhellyel rendelkező és magyarországi lakóhellyel nem rendelkező vendégek szerinti bontásban.

Kire vonatkozik a szabályozás?

„Érdemes tisztázni, hogy jelenleg kik tekinthetőek szálláshely-szolgáltatónak.” – mondja Gecsényi Márta, a Kapolyi Ügyvédi Iroda jogásza. A hatályos szabályozás szerint szálláshely-szolgáltató minden olyan személy vagy szervezet, amely üzletszerű gazdasági tevékenység keretében nem huzamos jellegű tartózkodás céljára szálláshelyet és ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatásokat nyújt. Így egyebek mellett szálláshely-szolgáltatónak minősül, aki szállodát, panziót vagy kempinget üzemeltet, de ide sorolható a népszerű Airbnb szolgáltatás keretében szálláshelyet nyújtó szolgáltató is.

„Felhívjuk a figyelmet, hogy a korábban is alkalmazandó szankciók az új adatszolgáltatási kötelezettség elmaradása esetén is fennállnak. Így az előbbi kötelezettség ismételt nem teljesítése esetén a Magyar Turisztikai Ügynökség hatósági ellenőrzést kezdeményez a szálláshely-szolgáltató felügyeletét ellátó illetékes jegyzőnél.” – emlékeztet a szakértő. A szálláshelyekre vonatkozó jogszabályi vagy hatósági előírások szerint megállapítható jogkövetkezmény többek között a pénzbírság kiszabása és a szálláshely ideiglenes bezárásáról való döntés. A legsúlyosabb szankció alkalmazása akkor merülhet fel, ha a jegyző a jogsértő állapot meg nem szüntetését, vagy egy éven belül történt ismételt jogsértő magatartás tanúsítását észleli. Utóbbi esetén a jegyző akár a szálláshely bezárását is elrendelheti.

Mit kell tennie a szolgáltatónak?

A jogszerű magatartáshoz az első lépés valamennyi érintett számára a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban történő elektronikus regisztráció. Ezt követően az adatszolgáltatás egy ún. szálláshelykezelő szoftver alkalmazásával teljesíthető. A szálláshelykezelő szoftver beszerzése a szálláshely-szolgáltató kötelezettsége, azonban szálláshelyenként legfeljebb nyolc szobát és tizenhat férőhelyet hasznosító szálláshely-szolgáltatók részére ez a szoftver térítésmentesen biztosított. A regisztrációt követően az adatszolgáltatás az irányadó jogszabályok szerint napi és havi rendszerességgel teljesítendő.

„Természetesen gondolni kell az adatvédelmi szabályoknak való megfelelésre is. Az érintettek jogainak védelme érdekében szükséges lesz a szálláshely-szolgáltatók adatvédelmi szabályzatának, illetve adatvédelmi tájékoztatójának felülvizsgálata és kiegészítése, tekintettel az új típusú adatkezelés megvalósulására.” – folytatja a Kapolyi Ügyvédi Iroda jogásza.

A szolgáltatandó adatok köre ugyan a jogszabály jelenleg hatályos állapota szerint nem kerül meghatározásra, de a szálláshely-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettsége kapcsán hatályba lépő változások értelmében az adattárolási és szolgáltatási kötelezettség 2019. szeptember 1-jétől kiterjed majd többek között olyan személyes adatokra, mint a név, születési hely és idő, személyazonosításra alkalmas okmány adatai, valamint a szálláshely igénybevétele időpontjának adatai. Ezeket az adatokat a szálláshely-szolgáltató csupán a rögzítéstől számított egy évig kezeli, megismerésükre pedig kizárólag a szálláshely-szolgáltató, valamint a szálláshely-szolgáltató útján törvényben arra feljogosított személy vagy szerv jogosult. Szintén új rendelkezés az adatkezelésre vonatkozóan, hogy a rendőrség a megőrzésre szolgáló idő alatt arra irányuló keresést folytathat, hogy az általa keresett személy mely szálláshely-szolgáltatónál szerepel igénybevevőként, majd a szálláshely-szolgáltatótól hozzáférést is kérhet az adatokhoz.

A működő szálláshelyek esetén a jogszabályok – a szálláshely típusától függően – felkészülési időt biztosítanak az új előírásoknak való megfelelésre, legkorábban a működő szállodáknak kell regisztrálniuk, esetükben 2019. június 1-június 30 között végezendő el a regisztráció. A panziót üzemeltető szolgáltatóknak 2019. szeptember hónap ideje alatt, míg a hosteleket, üdülőházakat és egyéb szálláshelyeket működtető szolgáltatóknak 2019. december hónap ideje alatt kell regisztrálniuk.

A jogszabályi kötelezettségeknek történő megfelelés érdekében várható, hogy 2019 nyarára több információt bocsát rendelkezésre a jogalkotó a gyakorlati háttérrel kapcsolatban, beleértve a szoftver paramétereinek és a Magyar Turisztikai Ügynökség által működtetni rendelt felületnek az ismertetését. Az adatszolgáltatást tekintve, az erre irányuló kötelezettség a szállodák számára 2019. július 1-től mindenképpen elkezdődik.