1,8 milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatti eljárásban 66 személy ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. Az őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket, amelyek együttműködtek egymással.

A vádirat szerint egy 59 és egy 44 éves férfi színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító – 2013 januárjától 2017 júniusáig részben egymásra épülő és együttműködő – bűnszervezeteket irányított és működtett a szolgáltatásaikat igénybe vevő gazdasági társaságok adófizetési kötelezettségének csökkentése, illetve elkerülése érdekében.

Jellemzően vagyonvédelemmel foglalkozó fővállalkozók képviseletében eljárt személyek kötöttek színlelt szerződéseket a két férfi által irányított bűnszervezethez köthető gazdasági társaságokkal. Ennek célja kettős volt, így a munkavállalóik foglalkoztatása után keletkező közterhek látszólag nem az általuk képviselt társaságnál keletkeztek és a számlázási láncolatban alattuk elhelyezkedő társaságoktól befogadott valótlan tartalmú számlákkal az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket is csökkenteni tudták.

A jogalkotó a többszöri alvállalkozás kizárásával, majd a fordított adóztatás bevezetésével folyamatosan ,,fehérítette” az őrzés-védelmi szektort, azonban az irányító vádlottak a munkaerő-kölcsönzési rendszer beépítésével és az ún. kettős foglalkoztatással igyekeztek a költségvetést károsító cselekményt a megváltozott feltételekhez igazítani.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait.

A Fővárosi Főügyészség a láncolatban érintett 66 személy ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, legtöbbjükkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt, amely bűncselekményeket a törvény – a bűnszervezeti és a halmazati szabályokra figyelemmel – öttől huszonegy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. A vádirat 22 ún. stróman ügyvezető terhére közokirat-hamisítást ró.