Múlt héten szabadult az olaszliszkai lincselő, aki július 15-én hajnalban hagyhatta el a Szegedi Fegyház és Börtön falait – H. Dezsőt 17 éves fegyház-büntetése helyett 13 év után kedvezménnyel feltételesen szabadlábra helyezték. Mi a feltételes szabadságra bocsátás szerepe és célja az igazságszolgáltatásban? Mit is jelent a gyakran hallott „jó magaviselet”?
Feltételes szabadságra bocsátásra speciális anyagi és eljárási szabályok vonatkoznak, melynek keretét a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), valamint a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv tv.) vonatkozó rendelkezései garantálják. A feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog – a döntésnél a bírónak mérlegelnie kell az elítélt által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyát, az elítélt személyiségét, valamint a fogvatartása során tanúsított magatartását.
A Bv tv. 188. § (1) bekezdése alapján a szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott részét vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott tartamát letöltötte, és b) alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.
A feltételes szabadságra bocsátás vagy szabadlábra helyezés főbb célja a szabadságvesztés káros hatásainak csökkentése és a fogvatartottaknak a társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítése. A jogszabály tételesen felsorolja a büntetés-végrehajtási bíró által vizsgálandó szempontokat a feltételes szabadlábra helyezés érdekében meghozott döntést megelőzően, melyek az alábbiak:
- az elítélt által elkövetett bűncselekmény, a kiszabott büntetés tartama és a büntetésből még végrehajtásra váró rész,
- az elítélt büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartása,
- az elítéltnek a bűncselekménnyel okozott hátrány jóvátételét eredményező vagy azt célzó magatartása,
- az elítélt törvénytisztelő életmód folytatására vonatkozó készsége.
Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ügydöntő határozatában megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja. A feltételes szabadlábra helyezés objektív körülménye – amely nem képezi bírói mérlegelés tárgyát – az a jogszabályban meghatározott legkorábbi időpont – amely letöltését követően az elítéltnek lehetősége van a társadalomba való visszailleszkedésbe, mely a Btk. 38.§ (2) bekezdése szerint legkorábban:
- a büntetés kétharmad,
- visszaeső esetén háromnegyed
részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap.
A törvényi minimumként meghatározott időtartam letöltését követően a bíróságnak kötelessége megvizsgálni az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét.
Öt évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén – különös méltánylást érdemlő esetben – a bíróság az ügydöntő határozatában akként rendelkezhet, hogy az elítélt a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható, azonban ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha az elítélt többszörös visszaeső. Ha a bíróság az elítéltet életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, de a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárta ki – a feltételes szabadságra bocsátás objektív feltétele az, hogy az elítélt legalább 25 évet, legfeljebb azonban 40 évet kitöltsön az életfogytig tartó szabadságvesztésből.
Nem bocsátható feltételes szabadságra a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyház fokozatban kell végrehajtani, az erőszakos többszörös visszaeső, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, valamint az az elítélt, akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi, határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése vagy a végrehajthatóság megszűnése előtt követett el.
