Felgyorsult világunkban a munkavállalók nagy része kellőképpen leterhelt a munkaideje alatt – munkáltató nagy része az előírt munkaközi szünetre vonatkozó szabályokat mellőzve nem hagy dolgozói számára kellő pihenőidőt. Melyek a törvényben meghatározott kötelező szabályok a munkaközi pihenőidőre vonatkozóan? Mi a különbség a munkaközi szünet és az osztott munkaidő között?

A korábban hatályos munkajogi szabályokhoz képest a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) a munkaközi szünet szabályozását egyszerűsítette azzal, hogy egyértelműen meghatározta a munkaközi szünet kiadásával kapcsolatos munkáltatói kötelezettségeket az Mt. 103. § (1) alapján. A munkaközi szünet a napi munkaidő során a legrövidebb tartamú pihenőidőnek minősül.  A vonatkozó szakasz szerint amennyiben a munkavállaló napi beosztás szerinti rendes, és a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidejének, vagy rendes munkaidő hiányában – a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidejének tartama meghaladja

  • a 6 órát, akkor 20 perc,
  • a 9 órát, akkor további 25, azaz mindösszesen 45 perc

munkaközi szünetet kell a munkavállaló részére kiadni – a munkavégzés megszakításával.

Ettől eltérően a felek megállapodása vagy kollektív szerződés – a munkavállaló javára – hosszabb, de legfeljebb 60 perc munkaközi szünetet is megállapíthat. Az Mt. 103. § (5) bekezdése garanciális szabályt rögzít, miszerint a munkaközi szünetből legalább 20 percet egybefüggően, a munkavégzés 3. és 6. órája között kell kiadni. A rendelkezés lényege abban áll, hogy a munkaközi szünet valóban kellő időben szakítsa meg a munkavégzést, és korai vagy késői kiadása ne valósítson meg rendeltetésellenes joggyakorlást. Amennyiben a munkaközi szünet 20 percnél hosszabb tartamú, a fennmaradó részt bármikor, akár több részletben is ki lehet adni. Az Mt. 103. § (1) tehát relatív diszpozitív szabálynak minősül.

A munkaközi szünet tartamának meghatározása nem csupán annak minimális, hanem maximális tartama tekintetében is kiemelt jelentőségű, a jogalkotó annak pontos meghatározásával a munkaközi szünettel kapcsolatos visszaélési lehetőségeknek kívánt korlátot szabni, mely mind munkavállalói, mind munkáltatói oldalon megvalósulhat. A munkaközi szünet a munkavállaló munkaidejébe nem tartozik bele, azért díjazás nem jár. Az egyéb külső tényezők miatt fennálló és elrendelt szünet a napi kötelező munkaközi szünet időtartamába nem tartozhat bele, tehát ez esetben (pl .technikai hiba okán a munkavégzés ellehetetlenülése) a munkáltató arra nem hivatkozhat.

Mi az eltérés a munkaközi szünet és az osztott munkaidő között? Az elhatárolás kiindulópontja, hogy az osztott munkaidő jogintézménye a munkaidő beosztás rendszerébe tartozik, annak egy sajátos módját képezi, jogalapját pedig a munkaszerződés adja. A munkaközi szünet ezzel szemben a pihenőidő egyik fajtája, amely nem vonható fogalmilag párhuzamba a munkaidő beosztással, mértéke pedig jogszabályban került meghatározásra. Ez a differenciálás kerül kifejezésre az Mt. 100. § tartalmában, miszerint a munkáltató – a felek megállapodása alapján – a napi munkaidőt legfeljebb két részletben is beoszthatja (osztott napi munkaidő). A beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani.” Az Mt. 104. § (2) alapján a napi pihenőidő időtartama legalább nyolc óra a) az osztott munkaidőben,b) a megszakítás nélküli,c) a több műszakos vagy d) az idényjellegű tevékenység keretében.”