Négy kisfilmmel szemlélteti a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa (NBT) a leggyakoribb idősek ellen elkövetett bűncselekmények előkészületeit, azzal a céllal, hogy a potenciális áldozatok megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket.

A NBT négy kisfilmje az idősek áldozattá válásának megelőzése érdekében készült, céljuk, hogy a potenciális áldozatok megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket.

Magyarország kormánya 2013-ban fogadta el a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyben kiemelt szerepet kapott az időskorúak védelme. “Az idősek hiszékenyebbek, nem könnyen fognak gyanút, így gyakrabban válnak csalás áldozatává.” – nyilatkozta Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója. “A négy rövidfilmben bemutatják a csalók gondolkodását, végtelen kreativitását, a tipikus elkövetői magatartásokat. A kisfilmekkel azt szeretnék elérni, hogy az idősek ismerjék fel a gyanús körülményeket és ne dőljenek be a csalásoknak – hogy a filmek hatására elsajátítsák az egészséges gyanakvás és az észszerű óvatosság elvét.” – tett hozzá az ORFK egykori kommunikációs igazgatója.

A kisfilmek szereplői ismert színészek: a Jászai Mari-díjas Gáspár Tibor alakítja a koros, tapasztalt bűnözőt, Jéger Zsombor pedig a tanítványát. Gáspár Tibor, a rafinált öreg róka, az ifjú és ambiciózus, ám rutintalan segítőjét próbálja bevezetni a szakma rejtelmeibe.

A kisfilmek itt megtekinthetőek:

Csalóakadémia – 1. lecek: A kamuzás alapjai

Csalóakadémia – 2. lecke: Unokázás:

Csalóakadémia – 3. lecke: Tuti helyek

Csalakadémia – 4. lecke: Álruhában