A már működő társaságok esetében 2019. november 1-je és 20-dika között lehetett bejelentést tenni arról, hogy azok a magyar kapcsolt vállalkozások, akik a feltételeknek megfelelnek, csoportos társasági adóalannyá válnak. „A legnagyobb előnyökkel a fejlesztési adókedvezmények jobb kihasználása terén járhat e forma választása, de a transzferár-adminisztráció ráfordításait is jelentősen csökkentheti.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a vezető tanácsadója.

Tavaly viszonylag kevés idő volt a döntésre a csoportos adóalanyiság létrehozásáról, így csak nagyon kevesen, kb. kétszázan választották, bár a jogosultak köre ennél jóval szélesebb. Lehetséges az is, hogy sokan nem ismerték fel a forma előnyeit sem, pedig több szempontból is megéri a csoportot alkotó vállalkozások számára. A csoportos társasági adóalanyiság vitathatatlan előnye, hogy a tagok közötti belföldi kapcsolt ügyletekre nem kell transzferár-nyilvántartást készíteni, másrészt az adókedvezmények – különösen a fejlesztési adókedvezmény – is sokkal jobban kihasználhatók.

Az adókedvezményekre vonatkozó korlátozások miatt első ránézésre úgy tűnhet, hogy a csoportos társasági adóalanyiság létrehozása semleges hatású az összes fizetendő társasági adó szempontjából. Azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk, könnyen beláthatjuk, hogy a fejlesztési adókedvezmény érvényesíthetősége szempontjából sokak számára előnyös lehet.

Számos olyan adózó van ma Magyarországon, aki jelentős volumenű beruházást hajtott végre az elmúlt pár évben, és jogosulttá vált nagy összegű fejlesztési adókedvezmény igénybevételére a fizetendő adó 80%-ának mértékéig a beruházás üzembe helyezését követő 12 adóévben, de legfeljebb a beruházás megkezdését követő 16 adóévben. Sokan közülük már üzembe helyezték beruházásukat, így elvileg már érvényesíthetnék az adókedvezményt, de mivel a kezdeti néhány évben még nem fordul „termőre” a beruházás, nem nyereséges a vállalkozás, nincs miből érvényesíteni. Negatív adóalap mellett pedig nem tudják a kedvezményt igénybe venni, sőt az egyes adóévekben realizált negatív adóalapjuk (azaz az elhatárolt veszteségük) állománya is emelkedik, amelyet csak a keletkezést követő 5 évben lehet érvényesíteni a pozitív adóalap 50%-ig. Tehát fizetendő társasági adó kell a fejlesztési adókedvezmény és a korábbi évek veszteségeinek felhasználásához is.

Amennyiben a 2020-ban és az ezt követő pár évben még veszteséget termelő, fejlesztési adókedvezménnyel rendelkező adóalany egy olyan csoportos társasági adóalany tagjává válik, amely tagjai nyereségesek lesznek, akkor a csoport többi tagja felhasználhatja a veszteségét a csoport pozitív társasági adóalapjának 50%-áig. Így a beruházó társaságnak nem kell veszteséget elhatárolnia, és nyereséges éveiben – akár csoportos adóalanyiság keretében, akár azon kívül – már nem lesz olyan elhatárolt vesztesége, amely szűkítené a kedvezmény felhasználását.