Egy Somogy megyében praktizáló ügyvéd adásvételi ügylet során károsította meg ügyfeleit, ezért vele szemben haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntette és nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség.

A vád szerint a vádlott – aki 2019-től már nem tagja az ügyvédi kamarának – 2016-ban egy házeladással kapcsolatban megbízást kapott adásvételi szerződés elkészítésére, és az ezzel kapcsolatos földhivatali eljárásokra. Az ingatlan vevője korábban állami gondozott volt, ezért a vételár egy részét állami támogatásból kívánta megfizetni.

Mivel az ingatlant értékesítő sértettek által megadott bankszámlaszámra technikai okok miatt az állami támogatás összegét nem lehetett átutalni, ezért az illetékes állami szerv felvette a kapcsolatot az ügyvéddel, aki megadta a letéti bankszámlájának számát, és ígéretet tett arra, hogy az összeget ügyfelei rendelkezésére bocsátja.

Az ügyvéd ezzel szemben az összeg átutalásáról csak jóval később tájékoztatta a sértetteket, és ekkor is mindössze annyit közölt velük, hogy az 1,2 millió forintos vételárrészt befektette, holott erre ügyfelei nem adtak neki felhatalmazást. Az ügyvéd az átutalt pénzösszegből ezután is csak 300 ezer forintot fizetett meg ügyfeleinek, ezért miután a sértettek számára egyértelművé vált, hogy az ügyvéd, a folyamatos ígérgetése ellenére, a teljes összeget nem szándékozik visszafizetni, feljelentést tettek ellene.

Az ügyészség az ügyvéd szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés, vagyonelkobzás és az ügyvédi hivatástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát egy év nyolc hónapban, míg a foglalkozástól eltiltást három évben állapítsa meg.