Több mint fél milliárd forintos örökséget tüntetett el egy budapesti ügyvéd és a cinkosa a vád szerint. A vádlottak maguk ajánlkoztak a félmilliárd forintot érő vagyon felkutatására – az ügyészség szerint az első pillanattól az volt a szándékuk, hogy becsapják az örökösöket.

Dr. K. Ferenc és társa Cs. Sándor a vádirat szerint 640 millió forintot csalt el két idős asszonytól. Az örökül hagyó több külföldi bankszámláján több millió dollár és több százezer font lapult, ezeknek a pénzeknek a felkutatását vállalták el a vádlottak, akiket – az ügyészség szerint – a kezdetektől kizárólag az motiválta, hogy megszerezzék a mesés örökséget.

Az ügyvéd azt kérte az örökösöktől, hogy az összes pénz hozzá érkezzen, ehhez megadta az ügyvédi letéti számláját, illetve a saját lakossági folyószámláját is. K. Ferenc vállalta, hogy a számlájára beérkező pénzeket továbbadja az örökösöknek, a két idős nő azonban csak egy kis összeget kapott meg az ügyvédtől – a dollármilliók helyett végül egyenként 61 ezer dollárt, körülbelül 18 millió forintot. A vád szerint dr. K. Ferenc 626,3 millió forinttal a sajátjaként rendelkezett – az összegből jogosulatlanul teljesített utalásokat, hiteltörlesztésre és saját célra használta fel.

Az előkészítő tárgyaláson az ügyészség a tárgyalás mellőzésével felajánlott az ügyvédnek három, társának két év szabadságvesztést. A vádlottak ezt nem fogadták el, bűnösségüket tagadják.

A per tavasszal folytatódik. A Budapesti Ügyvédi Kamara felfüggesztette dr. K. Ferenc kamarai tagságát.