Benyújtotta lemondását Drazen Jelenic horvát legfőbb ügyész, miután erre felszólította Andrej Plenkovic miniszterelnök. A horvát kormányfő szerint Jelenic szabadkőműves tagsága összeférhetetlen főügyészi megbízatásával.

Drazen Jelenic közleményében hangsúlyozta: a szabadkőműves társaságban való tagsága semmilyen módon nem befolyásolta a kötelessége teljesítését. “Az első naptól kezdve büszkeséggel, elhivatottsággal, szakszerűen és tisztességgel végeztem a munkámat, megőrizve az ügyészség függetlenségét. A velem kapcsolatos híresztelések ugyanakkor lehetetlenné teszik, hogy továbbra is ellássam a feladatomat, ezért benyújtom a lemondásomat.” – áll a közleményben.

„Elfogadhatatlan, hogy a legfőbb ügyész tagja legyen egy ilyen civil szervezetnek, még akkor is, ha a törvények engedélyezték annak bejegyzését” – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő, aki szerint a szabadkőműves társaság működését máig számos titok övezi, akárcsak tagjainak kilétét, ezért kockázatot jelent a legfőbb ügyész tevékenységére nézve. A kormányfő szerint a kabinet nem tudott arról, hogy a 2018-ban megválasztott Jelenic tagja a szabadkőműves társaságnak – ha tudták volna, hogy szabadkőműves, nem jelölték volna legfőbb ügyésznek – állítják. Ez azért is fordulhatott elő, mert az új kormány egyik első lépéseként csökkentette a nemzetbiztonsági átvilágítások szintjét, így a legfőbb ügyésznek jelölt Jelenic az első szint helyett csak a legalacsonyabb, harmadik fokozatú ellenőrzésen esett át.

Forrás: 24sata.hr

A legfőbb ügyész körüli összeférhetetlenségi botrány azután robbant ki, hogy a Nacional című horvát hetilap megszellőztette: Nikica Gabric horvát orvos – aki a zágrábi szabadkőműves páholy vezetője – megpróbált nyomást gyakorolni a legfőbb ügyészre, kérve: akadályozza meg a lap legújabb számának megjelenését, amelyben a horvát szabadkőművesekkel foglalkoznak.

A zágrábi rendőrség február közepén letartóztatta egy másik hetilap, a 7Dnevno főszerkesztőjét, annak helyettesét és igazgatóját, mert a gyanú szerint megzsarolták a szabadkőműves páholy vezetőjét. 9 millió forintnak megfelelő összegű kúnáért kellett volna hirdetnie a lapban, amennyiben nem akar leleplező cikket a 400 fő tagot számláló horvát szabadkőműves társaságról.

Legújabb számában a Nacional ezzel az üggyel foglalkozott, megjegyezve, hogy az egyik letartóztatott újságíró és a legfőbb ügyész is szabadkőműves. Jelenic elismerte, hogy a zsarolási ügyet vizsgáló ügyészen keresztül a zágrábi orvos valóban azt kérte tőle, akadályozza meg a Nacional megjelenését, ő azonban ennek a kérésnek nem tett eleget.