Módosult a vámtarifa rendelet április elsején. Több termékcsoport, így az autók és a számítástechnikai áruk importvám tétele csökkent, illetve megszűnt a 2002. januárjában aláírt magyar-amerikai vámmegállapodás nyomán.

A külügyminiszter és a pénzügyminiszter együttes rendeletének módosítása szerint jelentősen csökkentek a számítógépek és a 2000 köbcentisnél nagyobb autók vámtételei. Csak ez utóbbiak importjánál a Pénzügyminisztérium évi 4-5 milliárd forintnyi vámbevétel-elmaradással számol.

Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára, korábban elmondta: az áprilistól életbe lépett, korábbinál kedvezőbb importvámok nemcsak az Egyesült Államokból érkező árukra vonatkoznak, hanem a világ többi országára is, kivéve a szabadkereskedelmi partnereket, amelyek termékei már eleve nagyon kedvezményesen, többnyire nullaszázalékos tarifákkal érkezhetnek Magyarországra.

Magyarország 2002. januárjában kereskedelmi megállapodást kötött az USÁ-val, amely szerint vámkedvezményt nyújt azokra az Egyesült Államokból érkező termékekre, amelyek az importált termékkörön belül eleve meghatározó arányt képviselnek a magyar piacon.

Ez azt is jelenti, hogy hazánknak a mérsékeltebb tarifákat kell kínálnia minden WTO-tagországból, továbbá azon, a fejlődő országok kategóriájába tartozó államokból származó importra is, amelyekkel korábban megkötöttük a legnagyobb kedvezményes vámot biztosító megállapodásokat.

Így például Japán, Kína vagy Oroszország is kedvezményesen szállíthatja az érintett termékeket Magyarországra április elsejétől. Ennek megfelelően közel húsz termékcsoport importvámja mérséklődik, illetve csökken 0 százalékra. Számos, a gyógyító ágazat, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenység, továbbá az ipar szempontjából fontos termék vámját is érinti a rendelet módosítás.

A PM számításai szerint a vámmérséklés eredményeként a magyar átlagos ipari vámszint 7 százalék körülire mérséklődik. A hasonló amerikai szint 3-3,5 százalékos, ám az oda irányuló magyar ipari exportnak mintegy a fele ennél is kedvezőbb, nullaszázalékos vámmal “terhelt”, miután a preferenciális GSP-rendszer vonatkozik rájuk.

A külügyi államtitkár szerint, az USA a januári vámmegállapodásban vállalta: Magyarország EU-tagságáig biztosítja a magyar termékek kedvezményes elbírálását az amerikai piacon.

Az USA, az elmúlt években sokszor hosszabb-rövidebb ideig “lebegtette” a kedvezmény meghosszabbítását. Az amerikaiak kérték, hogy rájuk is az Európai Unió termékeire érvényes vámszintek legyenek az irányadók. A magyar-USA vámvita ugyanis azon alapult, hogy Washington nehezményezte: termékei jóval kedvezőtlenebb feltételekkel kerülhetnek be a magyar piacra, mint az uniós cikkek.

A módosult vámtarifa rendelettel kapcsolatban a Hewlett-Packard Magyarország közölte az MTI-vel, hogy a számítástechnikai eszközök vámjának eltörlését követően módosítja árlistáit, beleértve közbeszerzési árlistáját is.

Így a HP Magyarország kormányzati ügyfelei, illetve minden, a társaság online boltjában vásárló fogyasztó április 5-től mintegy 6-7 százalékkal alacsonyabb áron vásárolhatja meg a cég termékeit.

A HP Magyarország közölte: fontosnak tartja, hogy a felhasználók minél hamarabb részesüljenek a kedvezményből, s így a vámmentesség pozitív gazdasági hatásai minél előbb megmutatkozzanak.