A háborús bűncselekmények alapvető fontosságú értékeket sértenek, „veszélyeztetik a világ békéjét, biztonságát és jólétét”. De mentesül-e a felelősség alól a katona, ha parancsra cselekedett? Milyen kötelezettségei vannak háború idején a megszálló hatalomnak? Milyen bíróság, és mikor jogosult eljárni háborús bűnök esetén?
Fatou Bensouda, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot kíván nyitni a palesztin területeken elkövetett esetleges „háborús bűnök” ügyében, a vizsgálat mind az izraeliek, mind a palesztinok elleni vádakra kiterjed. Milyen hatóság, és mikor jogosult eljárni ilyen esetekben? Milyen bűncselekmények minősülnek háborús bűncselekménynek?
Előzmények – a nemzetközi büntetőjog kialakulása
A 20. századra ‒ a nagy „világégések” hatására ‒ igény mutatkozott a háborús bűnökért felelős személyek elszámoltatására. A jaltai konferencián a szövetséges hatalmak többedszerre kinyilvánították, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé fogják állítani. Sztálin korábbi felvetését, miszerint a felelősségre vonás módját illetően a leghatékonyabb megoldás az, ha gyorsított eljárás keretében agyonlőnek 50 ezer német tisztet, elvetették, határozottan kiálltak a bírósági eljárás mellett. A deklarációban foglaltakat megerősítendő 1945 augusztusában Londonban aláírták az ún. Londoni chartát, mely egyezmény hozta létre a Nemzetközi Katonai Törvényszéket, megállapítva a joghatóságát és eljárásrendjét is. A világtörténelemben nem volt példa nélküli a háborús bűnösök felelősségre vonása – példaként említhetőek a lipcsei perek, valamint a harkovi per is. Azonban először Nürnbergben fordult elő, hogy egy háborúban legyőzött ország vezetőinek felelősségét nemzetközi bíróság előtt, jogi eljárás keretében vizsgálták. “Ugyan az eljárás szabályossága, tisztességes volta megkérdőjelezhető – a szelektivitás, a visszaható hatály tilalmának megsértése és más okokból jogelméleti munkák tucatjai foglalkoznak a kérdéssel ‒, azonban az kétségtelen, hogy az anyagi jogi rendelkezések mellett a joghatóságra és az eljárásjogi kérdésekre is kiterjedő nemzetközi büntetőjog Londonban, illetőleg Nürnbergben született meg.” (Takács Péter)
A nemzetközi büntetőjog fogalmát Hoffmann Tamás ‒ a nemzetközi jogászok többségének álláspontját képviselve ‒ a következőképpen határozza meg: nemzetközi büntetőjognak azt a nemzetközi bűncselekményekkel foglalkozó jogterületet tekinti, amelyen a bűncselekmény tényállásának a meghatározása és az elkövetők felelősségre vonásának kötelezettsége közvetlenül a nemzetközi szokásjogból ered, vagyis az egyéni büntetőjogi felelősség állami aktusok hiányában is a nemzetközi jogból származik. A nemzetközi bűncselekmények körébe azok a bűncselekmények ‒ a népirtás, az agresszió, a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ‒ tartoznak, amelyek alapvető fontosságú értékeket sértenek, „veszélyeztetik a világ békéjét, biztonságát és jólétét”.
„Parancsra cselekedtem” – a felelősség kérdése
„Parancsra cselekedtem”, mely felelősséget elhárító kifejezést először a Hagenbach-ügyben (1474) jegyeztek fel, amikor is a vádlott arra hivatkozott, hogy köteles volt a burgundiai herceg parancsait végrehajtani. A nürnbergi és a tokiói törvényszékek eljárásaiban is megjelent a cselekmény felsőbb parancsra történő végrehajtására való hivatkozás, azonban ezen eljárásokban megállapítást nyert, hogy az elöljáró parancsa nem zárja ki az alárendelt felelősségét, legfeljebb enyhítő körülményként értékelhető. Ezzel rendezésre került a „parancsra tettem” védekezésbeni alkalmazhatóságának a kérdése, megteremtve a lehetőségét a háborús bűnösök felelősségre vonásának. Ugyanis, amennyiben mindenki parancsra tette, amit tett, akkor végső soron egyetlen személy felelős a történtekért, így több szörnyű bűncselekmény elkövetőjének a felelősségre vonása elmaradna.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a katonákra vonatkozó rendelkezések között rendezi a katona parancsra végrehajtott cselekménye büntethetőségének a kérdését. Csak akkor büntethető, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el. Meghatározza az elöljáró vagy hivatali vezető felelősségét is, mely szabályozást a nemzetközi büntetőjog kodifikált szabályának, a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának figyelembevételével alakítottak ki. A katonai elöljáró felelős minden, a tényleges alárendeltsége és ellenőrzése, vagy tényleges hatalma és ellenőrzése alá tartozó személy által elkövetett háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmény miatt, amennyiben a meghatározott feltételek ‒ például az elkövetésről tudott, vagy az adott körülmények alapján tudnia kellett ‒ teljesülnek.
Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC)
A ’90-es években ‒ a II. világháborút követő hidegháborús időszak stagnálását követően ‒ a nemzetközi büntetőjog fejlődésnek indult, amelyben döntő szerepük volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival ‒ az egyes helyi konfliktusok okán ‒ felállított ad hoc törvényszékeknek. “A volt Jugoszlávia területén elkövetett nemzetközi bűncselekményeket vizsgáló (ICTY) és a ruandai népirtás elkövetőinek felelősségre vonására felállított (ICTR) nemzetközi büntetőtörvényszékek létrehozása és sikeres működése bebizonyította, hogy a nemzetközi büntetőbíráskodás szélesebb körben is működőképes lehet, valamint lendületet adott egy állandó nemzetközi büntetőbíróság felállításához.” (Hoffmann Tamás)
1996-ra az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága elfogadta az Emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekményekre vonatkozó végleges tervezetet, így mind az anyagi, mind az eljárásjogi alapja elkészült az ICC Statútumának. Az 1998-as római konferencián a szerződő felek aláírták a Hágában székelő állandó Nemzetközi Büntetőbíróság felállításával és működésével foglalkozó Statútumot, amely 2002. július 1-jén lépett hatályba.
A Statútumot napjainkig 123 ország írta alá. A kimaradók között találhatóak többek között az USA, Kína, Oroszország és Izrael. Magyarország a Statútumban részes fél, az ICC munkájában részt vesz (magyar bírája Kovács Péter), az ICC mentességeiről szóló egyezményt már kihirdette, azonban a Magyarországra kötelező egyezmény a magyar jogba transzformálása elmaradt.
Az ICC a részes állam területén, vagy a részes állam polgára által elkövetett cselekmények vonatkozásában jogosult eljárni, amennyiben az állam, amely joghatósággal bír, nem hajlandó, vagy nem képes az eljárást lefolytatni.
Olyan ügyben, amelyben egy állam bírósága jogerős döntést hozott – az ún. shielding kivételével, amikor az eljárás kifejezetten az elkövető nemzetközi büntető felelősség alóli kimentését szolgálta – nincs eljárási jogosultsága. Nem részes állam területén és nem részes állam polgára által elkövetett cselekmények esetén, eseti alávetési nyilatkozat vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ‒ az ENSZ Alapokmány szerint hozott ‒ kötelező erejű határozata alapján indítható eljárás.
A bíróság tárgyi joghatósága a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűncselekményekre terjed ki: a népirtásra, az agresszióra, a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre.
Háborús bűncselekmények
A háború sem jogosítja fel a szembenálló feleket a korlátlan erőszakra, „a történelmi fejlődés során minden kultúrkörben limitáltak a háború során megengedhető cselekmények”. A Statútum alapján háborús bűncselekménynek minősül a nemzetközi jog és szokások súlyos megsértése mind nemzetközi, mind nem nemzetközi fegyveres konfliktusban. 1995 óta, az ICTY gyakorlatának köszönhetően a nemzetközi jogban elfogadottá vált, hogy a belső konfliktusok, azaz a nem nemzetközi fegyveres konfliktus során elkövetett súlyos humanitárius jogsértések is megalapozhatják az egyén büntetőjogi felelősségét, így háborús bűncselekményeknek minősülhetnek.
Meghatározásra kerültek azok a szabályok – mint az 1949. évi genfi egyezmények és kiegészítő jegyzőkönyveik –, amelyek súlyos megsértése háborús bűncselekménynek minősülnek. Áldozattá válhat kombattáns (harcos) és polgári személy egyaránt, a konkrét bűncselekmények tekintetében a sértettek körét a mögöttes humanitárius jogi egyezmények határozzák meg. A humanitárius jog által biztosított védelem kiterjed a haderők sebesültjeire és betegeire, a polgári lakosságra és a hadifoglyokra. Azonban nem feltétlenül a védett személyek elleni támadás minősül háborús bűncselekménynek, megalapozhatja a támadás módja, és az alkalmazott fegyver is. A megszállás, vagyis egy területnek az ellenséges hadsereg hatalmába kerülésének szabályai is rögzítésre kerültek: – többek között – a megszálló hatalom köteles a közbiztonságot fenntartani, az egészségügyi, oktatási rendszer működését biztosítani és az adókat beszedni.
A háborús bűncselekmények el nem évülő bűncselekmények, a Btk. külön fejezetébe kerültek elhelyezésre. A tényállásokat ‒ tiltott toborzás; hadikövet és védett személyek elleni erőszak; élő pajzs használat; háborús fosztogatás; nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása; stb. ‒ a törvény deklarált céljának megfelelően a Statútumra tekintettel alakították ki.
Kapcsolódó interjú:
Beszélgetés Kovács Péterrel, a Nemzetközi a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság első magyar tagjával
