„A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie” – deklarálja a normavilágosság követelményét a jogalkotási törvény. Mit is jelent ez? Milyen nehézségekkel szembesül a laikus jogkereső, mikor jogát jogi képviselő nélkül kívánja érvényesíteni? Hogyan függ össze a jogi nyelv a jogbiztonsággal? Mire terjed ki a jogalkotók és jogalkalmazók felelőssége?

Egy jogi képviselő nélkül eljáró fél – a bíróság honlapján elérhető – ellenkérelem nyomtatvány azon pontjára, hogy „Az anyagi jogi kifogás alapjául szolgáló tények:”, ha azt a választ adja, hogy „anyagi és jogi kifogással is szeretnék élni”, érzékelhető, milyen nehéz helyzetben van a laikus, jogkereső állampolgár, amikor valamely jogát, jogi képviselő nélkül kívánja érvényesíteni. Nem beszélve egy “nagyobb téttel bíró” büntetőeljárásról, amelyben például a kérdések nem megfelelő értelmezése komoly következményekkel járhat, kihatással lehet az eljárás végső eredményére, az ítéletre is.

A Helsinki Bizottság e-learninges tananyagot fejlesztett egy Európai Uniós program keretében, Közérthető kommunikáció a büntetőeljárásban címmel. A képzés célja, hogy a büntetőeljárásban dolgozó szakemberek megtanuljanak közérthetően kommunikálni úgy, hogy azt azok is megértsék, akik nem szakemberek, nem végeztek jogi egyetemet, sőt akár középiskolát sem. Mit jelent a normavilágosság? Milyen követelmények fogalmazódnak meg e tekintetben a jogalkotással szemben?

Az Alaptörvény szerint általánosan kötelező magatartási szabályt maga az Alaptörvény és jogszabály állapíthat meg. A jogszabályok tartalmával kapcsolatban alapvető követelmény a normavilágosság, amely a jogbiztonságon keresztül kapcsolódik – a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma, a jogszabály alkalmazásához szükséges megfelelő felkészülési idő biztosítása, stb. mellett – a jogállamiság elvéhez. Szaniszló Krisztián szerint a normavilágosság követelménye azt jelenti, hogy „a jogszabály nyelvtani szerkezete nem lehet feleslegesen bonyolult, szellemi nehézséget okozván a jogalkalmazás során a jogkövető állampolgároknak”. Novák Barnabás doktori értekezésében úgy fogalmaz, „a jogszabályokat úgy kell szerkeszteni, hogy címzettjeinek ne legyen kétsége az azokból eredő jogokat és kötelezettségeket illetően”. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a jogbiztonság követelményének biztosítása az állam, elsősorban a jogalkotó feladata azáltal, hogy „a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak” a norma címzettjei számára.

A Helsinki Bizottság tananyaga elsősorban a büntetőeljárásban résztvevők (a bírák, az ügyészek, a nyomozó hatóság tagjai, az ügyvédek) számára íródott, segítséget nyújtva a minél hatékonyabb (közérthetőbb) kommunikációhoz, mivel „a büntetőeljárásnak komoly tétje van, mégis nehéz kiigazodni benne, az emberek számára egy félelmetes és titokzatos folyamat”. Nagyon fontos, hogy a benne résztvevők értsék, hogy mi zajlik körülöttük, mi és miért történik velük. Vinnai Edina, a Miskolci Egyetem docense, a „jog és nyelv” témakörének elismert szakértője szerint az eljárás laikus résztvevői nem kerülhetnek kiszolgáltatott, alárendelt helyzetbe pusztán azért, mert nem értik a (szak)nyelvet, amelyen a professzionális résztvevők velük kommunikálnak. Az előbbieket Ficsor Krisztina, a Debreceni Egyetem tanára is megerősíti, véleménye szerint a büntetőjog az a jogág, „amely a legerősebb eszköz az állami hatalom kezében az emberek magatartásának irányítására, ezáltal pedig az egyéni szabadság korlátozására, a kógens (feltétlen érvényesülést kívánó) kötelezettségek teremtésére”, emiatt a büntetőnormákat, kiváltképp a büntető ítélkezés szabályait és a bírói döntéseket az állampolgárok számára érthetően és világosan kell megfogalmazni.

A normavilágosság követelményét a jogalkotásról szóló törvény is deklarálja: „a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie”, melynek alapvető feltétele a közérthető megfogalmazás. A jogszabályszerkesztésről szóló IRM rendelet további követelményeket állapít meg a jogszabály(tervezetek) megszövegezésével kapcsolatban, azokat „a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan, közérthetően és ellentmondásmentesen kell megszövegezni”. Vinnai az érthetőség kérdését vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy a (köz)érthetőség szempontjából az a legfontosabb, hogy a norma címzettjei az egyes jogi szavaknak, kifejezéseknek „minden körülmény között ugyanazt az értelmet tulajdonítsák”. Ezt segítheti elő többek között a jogszabályban elhelyezett értelmező rendelkezések, amely egyes fogalmak magyarázatát adják meg a jogalkalmazónak.

A jogelméletben tartja magát egy olyan felfogás (Ficsor a témában írott tanulmányában hivatkozik is rá), hogy „egy jogszabály akkor egyértelmű, ha azt egy átlagos intelligenciájú, józan gondolkodású laikus polgár is meg tudja érteni”. A jogszabályok egy része azonban nem közérthető, hanem bonyolult, de ezen esetek többségében maga a szakterület ismerete, művelése sem az átlagember sajátja, gondoljunk pl. az egyes adójogszabályokra. Más kérdés, hogy a bonyolultan fogalmazott jogszabályok egy része mögött a kodifikátorok felelőssége rejlik. A bíró az ítélkezésen túl a jogszabályok jelentését is meghatározza, „lefordítva” a laikusoknak a nehezen értelmezhető törvényi passzusokat, vagyis „a jogi szaknyelv köznyelvre történő átültetése, azaz a nyelven belüli fordítás” is a feladata, ahogyan azt Mázor Róbert, törvényszéki bíró megfogalmazta. Ezen kötelezettséget a Bírák Magna Chartája is tartalmazza, nem beszélve arról, hogy a bíróságokba vetett bizalom akkor erősödik, ha az ítéletek és határozatok megfogalmazása világos és közérthető (Vilniusi Nyilatkozat).

Az e-learninges tananyag szerint akkor közérthető a megfogalmazás, ha a felépítése, a nyelvezete és a kinézete is olyan, hogy a célközönsége megtalálja benne azt az információt, amire szüksége van; megérti azt, amit talált és az információ segítségével el tudja érni a célját. A jogi szaknyelv művelőinek meg kell találniuk azt az arany középutat, azt a szóhasználatot és megfogalmazást, amelyet a laikusok megértenek, de még nem megy a szakszerűség rovására. A Minyai-Vinnai szerzőpáros az általuk megfogalmazott tételt példával is illusztrálja. „A befizetés elmulasztása esetén megkeresés hiányában letiltó végzést fogunk folyamatba helyezni” tömör, egyetlen bővített mondat helyett a „Ha nem fizeti be az összeget, és nem is keres fel bennünket az ügyfélközpontban, úgy a jelölt összeget a fizetésből letiltjuk.” három tagmondatból álló összetett mondat alkalmazása ésszerűbb, megkönnyíti az értelmezést a jogban járatlan fél számára. Az e-learninges anyag az „arany középút” megtalálásához ad támpontot a jogalkalmazónak, hogy megkönnyítsék a büntetőeljárásban résztvevő laikusok helyzetét.

A Kúria Elnöke „Határozatszerkesztés a büntetőügyekben” tárgykör elemzésére joggyakorlat elemző-csoportot hozott létre (2014). Az elemzésben – többek között – megállapítást nyert, hogy egy helyes bírói döntést is gyengíthet „a nyelvtanilag hibásan megformált, bonyolult mondatokkal tarkított szövegezésű és/vagy szerkezetileg nehezen áttekinthető, indokolatlan mértékben részletező, kellőképpen nem magyarázott jogtételektől hemzsegő határozat”.

A Helsinki Bizottság által készített anyag segítséget nyújthat ahhoz, hogy „jogilag szakszerű, de a köznyelvet használók számára is érthető kommunikáció” kerüljön a középpontba az igazságszolgáltatás szakemberei és a büntetőeljárás gépezetébe „csöppenő” laikusok között, ezáltal elősegítve, hogy a terheltek (laikusok) ne az eljárás tárgyai, hanem annak az alanyai legyenek.