Az OLAF szeptember 10-én nyilvánosságra hozott 2019-es éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az uniós átlagot (39%) lényegesen meghaladó mértékben, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett ügyek 47 %-ában emelt vádat 2015 és 2019 között. Az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma folyamatosan csökkent az elmúlt években. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás.

Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen.

A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Az OLAF 2019-re vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF ügyek 47 %-ában emelt vádat. Ez a szám lényegesen magasabb, mint a 39 %-os uniós átlag. 

A 2019. évben az OLAF összesen 3 igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Ezeket az ajánlásokat már folyamatban lévő nyomozásban értékelte a hatóság.

Az igazságügyi ajánlások száma folyamatosan csökken, 2015-ben és 2016-ban még 10-10 ajánlás érkezett, 2017-ben már csak 6 ajánlás, 2018-ban 4, míg 2019-ben 3 ajánlás érkezett.

2020. január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki.

Ville Itälä a találkozót követően nyilvánosan is hangoztatta, hogy elégedett annak eredményeivel.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.