Magyar elnököt választott a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE). Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökének személyében először lett egy évre a szervezet vezetője egy 2004 után csatlakozott uniós tagállamban működő közjegyző. A CNUE soros elnöki feladatait 2021-ben a magyar közjegyzőség látja el.

Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsát 1993-ban alapították Brüsszelben. Feladata a közjegyzőség európai uniós érdekképviseletén túl, hogy fórumot teremtsen az új fejlesztések bemutatásának és bevezetésének. Huszonkét teljes jogú tagból áll, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2004-ben csatlakozott a szervezethez.

A közjegyzői gyakorlat változását, az új technológiák fejlesztését és elterjedését a világjárvány jelentősen felgyorsította. A magyar közjegyzőség élen jár a digitalizációban, ezért a digitális újítások a soros elnökség prioritásai a CNUE 2021. évi programjában. A magyar vezetőség kiemelt feladatának tekinti a 21. század legmodernebb technológiáinak, a blockchain alapú adattárolásnak, az okos szerződéseknek, valamint a mesterséges intelligenciának a folyamatos figyelemmel kísérését és alkalmazását a közjegyzői gyakorlatban.

A magyar tagközjegyzőség egyik célja az együttműködésben, hogy az európai közjegyzők a mindennapi jogi munka során minél inkább építhessenek a technológia adta lehetőségekre. Ennek részeként javasolják a tisztán elektronikus közjegyzői dokumentumok elterjesztését, az egymással kompatibilis elektronikus aláírások létrehozását, és a külföldi felhasználásra szánt okiratok elektronikus felülhitelesítésére szolgáló e-Apostille eljárás széles körben történő bevezetését.

A magyar elnökség azért dolgozik 2021-ben, hogy a huszonkét európai tagközjegyzőség számára egy stabil és hosszú távú digitális együttműködés alapjait fektesse le, amely támogatja a közjegyzői tevékenység állandó modernizálását.

Tóth Ádám közjegyző 1998. óta működtet irodát Budapesten, angol és német nyelvi jogosítvánnyal is rendelkezik. 2004 és 2007 között a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese, 2007 óta a testület elnöke. 1996 óta vesz részt a közjegyzőség nemzetközi szervezeteinek munkájában, 2004-től tagja a Közjegyzők Nemzetközi Uniója (UINL) állandó tanácsának, 2015-ben, illetve 2019 és 2021 között a CNUE igazgatótanácsának is tagja.

Fotó forrása: MOKK