Nyárig életbe léphet a biztonságos és szabad utazáshoz szükséges digitális zöldigazolvány, miután a képviselők múlt csütörtökön sürgősségi eljárás alkalmazása mellett döntöttek.

A képviselők 468 szavazattal, 203 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett döntöttek a bizottsági javaslat gyorsított vizsgálatát lehetővé tevő, de a Parlament demokratikus ellenőrzési jogait mégsem csorbító (az Eljárási szabályzat 163. cikkében meghatározott) eljárás alkalmazása mellett.

A plenáris vitán a képviselők nagy része támogatta a digitális zöldigazolvány gyors bevezetését, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány idején is biztonságosan és szabadon utazhassunk az Unióban. Az igazolvány tartalmazná, hogy birtokosát beoltották-e már a koronavírus ellen, rendelkezik-e negatív koronavírus-teszttel, és átesett-e korábban koronavírus-fertőzésen. Több felszólaló kiemelte, hogy garantálni kell a személyes és az egészségügyi adatok védelmét, és azt, hogy a még be nem oltottakat ne érhesse hátrányos megkülönböztetés.

A következő lépések

A következő, április 26-29-i plenáris ülésen a Parlament elfogadja a kiinduló álláspontját, amely a bizottsági javaslat esetleges módosításának eredményeképpen születik meg. A Parlament ezen mandátummal kezdi meg a tagállamokat tömörítő Tanáccsal folytatott egyeztetést, amelyet a Parlament oldaláról a témában illetékes állampolgári jogi bizottság tárgyalói vezetnek. A jogalkotók közötti tárgyalások eredményét a Parlamentnek és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Juan Fernando López Aguilar (S&D, Spanyolország) szerint

„A zöldigazolványra azért van szükség, hogy visszaállítsuk a schengeni övezet működésébe vetett bizalmat, miközben folytatjuk a harcot a koronavírus-járvány ellen. Az igazolvány nem válhat a szabad mozgás előfeltételévé, hiszen az az Európai Unióban alapvető jogunk. És nem vezethet az igazolvánnyal nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetéséhez sem. Az európaiak személyes adatait biztonságban kell megőriznünk, és csak a legszükségesebb információk kerülhetnek rá az igazolványra,” – mondta az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság elnöke.

Háttér

A Bizottság március 17-én nyújtotta be az Unión belüli szabad utazást elősegítő digitális zöldigazolványról szóló rendeletjavaslatát és egy, a jogszerűen az Unióban tartózkodó vagy élő nem uniós állampolgárokra vonatkozó, másik javaslatot.