Dragoljub Ojdanic, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnöke, háborús bűnökkel gyanúsított vádlott csütörtök reggel menetrend szerinti járattal Belgrádból Hágába repült, hogy feladja magát a Nemzetközi Törvényszéken.

A hágai törvényszék 1999. május 27-n emelt vádat Ojdanic, Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök és további három magas rangú jugoszláv, illetve szerbiai kormánytisztviselő ellen. A tábornokot 1999. január és májusa között Koszovóban elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják. A vádirat szerint Ojdanic “eltervezte, ösztönözte, segítette és végrehajtotta a terror- és erőszakkampányt az albán polgári lakosság ellen”. Ojdanic egyike azon szerb vádlottaknak, akik vállalták, hogy önként feladják magukat a Nemzetközi Törvényszéken.

Elindulása előtt a nyugalmazott tábornok azt mondta újságíróknak a belgrádi repülőtéren, hogy hősnek érzi magát. “Keményen kiálltunk az albán szakadár terroristák ellen, akik saját földünkön lőttek bennünket” – hangoztatta Ojdanic. A nyugalmazott tábornok szerint a jugoszláv hadsereg kisebb bűncselekményeit, ha egyáltalán voltak ilyenek, hazug módon elnagyolták”. Ojdanic közölte, hogy védekezéséhez magával viszi a feljegyzéseket azokról a beszélgetésekről, amelyeket Wesley Clarkkal, a NATO európai erőinek egykori főparancsnokával folytatott. Ojdanic élőszóban és telefonon is több alkalommal tárgyalt vele. A tábornok emlékeztetett arra, hogy a szerb és a jugoszláv kormányt törvény kötelezi arra, hogy – szabadlábon való védekezése esetén – kezeskedjék érte Hágánál, de – tette hozzá – a törvényszéken múlik, hogy visszatérhet-e Belgrádba. A tábornok megerősítette, hogy nem kíván tanúskodni Slobodan Milosevic ellen, mert nincs mit mondania a jugoszláv államfő ellen. Ojdanic 1941-ben született az Uzice melletti Ravni faluban. 1998. novemberétől 2000. februárjáig volt vezérkari főnök, majd rövid ideig védelmi miniszter. A NATO jugoszláviai hadjárata után Milosevic előléptette: Ojdanic lett a jugoszláv hadsereg első hadseregtábornoka. Vojislav Kostunica államfő 2000. végén nyugdíjaztatta a tábornokot.