Az ATV-nek már eddig is több műsorát bírálta a médiatestület. Most három, különböző műsort is törvénysértőnek talált az ORTT.

Az ORTT Panaszbizottsága azt az egyhangú véleményt fogalmazta meg, hogy a Magyar ATV 2002. május 3-án sugárzott “Kereszttűz” című műsorában Pallagi Ferenc, az egyik műsorvezető megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 3. paragrafus (2) bekezdésében foglalt fontos alapelvet. A riporter egy földbirtok-rendezéssel kapcsolatos kormányelképzelés kapcsán úgy minősítette azt, hogy csak a “nagy kajla bajszú magyar paraszt kaphat, megfelelő tájszólás esetén, vagy kaphat egy vállalkozó is földet”.

Az eljáró tanács az így megfogalmazott kérdést sértőnek és lekicsinylőnek tartja a magyar földművesekre vonatkoztatva. A kajla bajusz, a magyar származás és tájszólás szembeállítása a vállalkozó fogalmával, megengedhetetlenül gúnyosan sértő egy tárgyilagosságra köteles műsorszolgáltató részéről. Az eljáró tanács véleménye szerint ez előítéletes, kódolt beszéd.

Az ORTT Panaszbizottsága elítélte még az ATV-n 2002. április 12-én sugárzott “Sajtóklub” című műsorát is. Az indoklás szerint “a médiatörvény szerint a műsorszolgáltató ugyan önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, de azért felelősséggel tartozik. E műsorszolgáltatói szabadság törvényi korlátját jelenti a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartása. A műsorszolgáltató tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas kisebbségek elleni gyűlöletkeltésére, valamely kisebbség nyílt vagy burkolt megsértésére”.

Az ATV egy harmadik bírálatot is kapott, a 2002. április 17-én sugárzott “120 perc” műsorában nem tett eleget alapvető kötelezettségeinek, melyet a törvény így fogalmaz meg: “a felvetett kérdéseket szakmai oldalról is sokoldalúan, tárgyilagosan, hitelesen kell megvilágítani. Ezeknek a követelményeknek a Magyar ATV-n nem tett eleget sem a műsorvezető, sem a riportalany”.