Az Európai Parlament elutasítja a brüsszeli bizottság tervét az autókereskedelem liberalizálásának legfontosabb pontját illetően, és fenntartaná az autógyárak jogát a kereskedők működési körzetének kijelölésére.

Az Európai Parlament (EP), bár általában egyetért a brüszszeli reformtervvel, múlt héten hozott nem kötelező érvényű határozatában kiállt amellett, hogy csak később léptessék életbe annak legfontosabb pontját, melynek értelmében megtiltanák az autógyáraknak, hogy korlátozzák a márkakereskedők működési körzetét. A 2003 októberében érvénybe lépő szabályozás szerint radikálisan felszabadítanák az autóforgalmazást, megszüntetve azokat a feltételeket, amelyekkel az autógyárak magukhoz kötik a márkakereskedőket. Az EP támogatta a csomagterv legnagyobb részét, de azt tartotta kívánatosnak, hogy erről a záradékról csak 2005-ben szülessen döntés, azt követően, hogy a bizottság ismét értékeli a kialakult helyzetet.

Mario Monti, a bizottság versenypolitikáért felelős tagja azonban elveti az EP javaslatát, amely szerinte súlyosan korlátozná a versenyfeltételeket; némi halasztásra hajlandó ugyan, de újabb felülvizsgálat nélkül. Bár a parlament véleménye nem köti Brüsszelt, sőt a tagállamok sem akadályozhatják meg az új szabályozást, Németország, Olaszország és Franciaország, valamint az autógyárak lobbitevékenysége ezzel újabb támogatást kapott, amit a megfigyelők szerint a bizottság nem hagyhat teljesen figyelmen kívül.

A csomag többi pontja a parlamenttől is zöld utat kapott: így csak kétéves felmondási idő után szüntethető meg a márkakereskedő és a gyár kapcsolata, valamint az autógyárnak kompenzációt kell fizetnie, ha a kereskedő a szerződés felmondása előtt jelentős beruházást hajtott végre. Nem kötelezheti a gyár a forgalmazót arra sem, hogy az adott márka minden típusát értékesítse, és ugyancsak szabadon döntet arról, hogy más márkájú autóval is kereskedik-e.