A Hírközlési Döntőbizottság július 5-én jóváhagyta az EMITEL Távközlési Részvénytársaság összekapcsolási szerződésre vonatkozó referencia ajánlatát.

A szolgáltatások nyújtása érdekében szükséges hálózat összekapcsolások általános és részletes feltételeit, valamint a szerződéskötési kötelezettség körülményeit a Hírközlésről szóló törvény és kormányrendelet határozza meg. A HDB eljáró Tanácsai a jogszabályoknak megfelelően egységes koncepciót alakítottak ki az összekapcsolási szerződésekre vonatkozóan.

A törvényi kötelezettségeinek eleget téve nyújtotta be a Hírközlési Döntőbizottsághoz jóváhagyás céljából ajánlatát az EMITEL Rt. 2002. január 22-én. Az ajánlat vizsgálata során feltárt hiányosságok nem tették lehetővé annak elfogadását. A Döntőbizottság eljáró Tanácsa a szolgáltatóval folytatott konzultációk során, és az elutasító határozatában részletesen foglalkozott a hiányosságokkal, és lehetőségeinek határain belül igyekezett segítséget adni azok megszüntetéséhez.

A második változat benyújtására április 18-án került sor. Az ebben észlelt problémákat, melyek túlnyomórészt a betelepülés feltételeivel és a díjakkal függtek össze, a konzultációk során tisztázni lehetett és a szükséges módosításokat az EMITEL munkatársai végrehajtották. Ez a konstruktív, érzékelhetően a törvényi követelmények teljesítésére irányuló munka lehetővé tette, hogy a referencia ajánlat teljes egészében elfogadásra kerüljön.