Elsőfokú ítélet várható azoknak az örökbeadó szülőknek az ügyében, akik az ügyészség szerint 1994. és 1996. között pénzért adták örökbe csecsemőiket. Az eljárás iratai szerint volt köztük olyan is, aki kifejezetten azért esett teherbe, hogy a születendő gyermeket pénzért örökbe adhassa. Az ügyészség bűnsegédként vádolja Czeizel Endre orvosgenetikust, titkárát, és Körmendy-Ékes Judit ügyvédet, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét is.

Várhatóan a héten lezárul a Czeizel-ügy elsőfokú bírósági tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Kedden a védőbeszédekre és a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezésére kerül sor, csütörtökön pedig az elsőfokú ítélet kihirdetésére. Az ügyész súlyos bűncselekményekkel vádolja bűnsegédként Czeizel Endre orvosgenetikust, tudományos titkárát, Merhala Zoltánt, az amerikai állampolgárságú Gáti Marianna Budapesten élő édesanyját, Rózsa Bélánét, valamint Körmendy-Ékes Judit ügyvédet, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét, tettesként pedig a kisbabájukat pénzért az Egyesült Államokban, Kanadában, Kajmán-szigeteken örökbeadó szülőket, illetve egy magyarországi örökbefogadó párt. Az eljárás adatai szerint az örökbeadók többnyire rossz anyagi helyzetükre, és népes családjukra hivatkozva álltak kötélnek, de volt olyan is, aki kifejezetten a születendő gyermek pénzért való örökbeadása céljából esett teherbe. Az 1994-96 között elkövetett cselekmények megítélése a Büntető törvénykönyv időközbeni módosításai miatt változott; hol a családi állás megváltoztatásának, hol az emberkereskedelem súlyosabb eseteként értékelhetők az ügyészség szerint. A törvény előírja, hogy ilyen esetekben az enyhébb elbírálást eredményező minősítést kell alkalmazni, de Czeizel Endre cselekménye így is 2-től – halmazati büntetésként akár – 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az eljárás során a bűnsegédi magatartással vádoltak kivétel nélkül tagadták bűnösségüket, csak a tettesként bíróság előtt álló örökbeadók között akadt olyan, aki tényszerűen elismerte a történteket. Az ügyvédek jogi abszurdumnak tartják a vádat, és várhatóan bűncselekmény hiányában történő felmentést kérnek a védőbeszédekben. Az ügyész perbeszédében minden vádlottnak egyaránt felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

Enyhítő körülményként említette az időmúlást, a büntetlen előéletet, Czeizel Endre esetében külön kiemelve a nemzetközi hírű professzor egész életútját és a köz javára ellenszolgáltatás nélkül végzett erőfeszítéseit. A szülők és Körmendy-Ékes Judit esetében rövidebb tartalmú felfüggesztett szabadságvesztés és pénz mellékbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész. A vádbeszéd szerint a történtek kulcsfigurája Gáti Marianna, az Egyesült Államokban élő magyar származású vállalkozó, aki a külföldi örökbefogadói igényeket közvetítette Merhala Zoltán felé. Czeizel titkára igyekezett teljesíteni a “megrendeléseket”, adatokat szolgáltatott a kismamákról. Mindezt az ügyész perbeszédében a Gáti Marianna és Merhala Zoltán közti levélváltásokkal kívánta bizonyítani. Idézte Gáti Marianna Merhalának írt sorait, melyek szerint “mindenki megkapja a szokásos díjat, te is”, “a tied 500 dollár, 1000 dollár dr. C-nek”, “A numeró 15-ös azonnal legyen terhes! Kell! Ajánlatunk félmillió”. Merhala azt írta Gátinak egy kismamáról: “sikerült rábeszélni a dologra”, egy ízben pedig a szemére vetette: “méltatlannak érzem a részedről, hogy nem érdemeltem meg a járandóságomat, a nekem járó összegben Czeizel doktorral egyeztetek meg”. Az ügyész szerint a történtek több ponton sértik a Magyarország által is aláírt, gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezményt, amely előírja többek között, hogy csak az erre illetékes hatóságok bonyolíthatják az örökbefogadásokat, és azok nem járhatnak jogtalan haszonszerzéssel.

Az ügyész véleménye szerint ténylegesen jóval több jogellenes örökbefogadást bonyolított Gáti Marianna, mint ahány a vádban szerepel. Azt is kifejtette, hogy az ügyben szereplő külföldi örökbefogadások a magyar jog szerint törvénysértőek és így érvénytelenek, ennek joghatásait azonban már nem lehet érvényesíteni, a gyerekek ugyanis kikerültek a magyar hatóságok intézkedési és látóköréből. Gáti Marianna nem vádlottja az ügynek, de az Egyesült Államokban büntetőeljárás indult ellene, többek között adócsalás miatt. Az ügyészség bűnsegédi magatartással vádolja Gáti anyját, a Budapesten élő Rózsa Bélánét is, akinek feladata többek között az volt, hogy újsághirdetésben toborozzon pénzért külföldi szülésre és örökbeadásra hajlandó anyákat. Rózsa Béláné lehallgatott telefonbeszélgetéseit is a terhelő bizonyítékok között ismertette perbeszédében az ügyész. Idézte, amikor Gáti Marianna anyja úgy fogalmazott: “terhes kismamákat utaztattunk, aztán most kipattant… de a doktor úr szépen mosakszik”. Egyetlen Magyarországon történt örökbefogadás kapcsán családi állás megváltoztatásával vádolja az ügyész Körmendy-Ékes Juditot bűnsegédként, az örökbeadókat és az örökbefogadókat pedig tettesként. Az ügyész az örökbeadók saját magukat is terhelő vallomása alapján azt állítja, hogy a Körmendy-Ékes Judit közreműködésével lebonyolított örökbefogadásnál 800 ezer forintot fizettek a gyermekért a szülőknek.