A Clonaid cég dél-koreai leányvállalatának munkatársai klónozott embriót ültetett be egy dél-koreai nő méhébe, hogy emberi lényt szüljön.

A Dzsungang Ilbo című dél-koreai hetilap szerdán megjelent számában a BioFusion Tech cég szóvivője elmondta, hogy amerikai és dél-koreai tudósok hajtották végre az embrióbeültetést egy húszéves nő méhébe három hónappal ezelőtt. A szóvivő hozzátette, hogy amennyiben a szöuli parlament a terhesség ideje alatt elfogadná a jelenleg tárgyalt, emberi klónozás elleni törvényt, akkor az anyát olyan más országba szállítják, ahol még nincsen ilyen tilalom. A Clonaid a lap szerint az év elején kezdte meg a klónozott emberi embriók beültetését, és várhatóan egy meg nem nevezett országban négy hónapon belül megszületik az első klónozott csecsemő. A dél-koreai egészségügy-minisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és leleplezi azokat a tudósokat, akik ebben a kísérletben részt vettek.

A Clonaidet 1997-ben hozta létre Claude Vorilhon egykori francia újságíró, azaz “Rael”, a közel 30 éve működő “raeliánus” szekta vezetője. A jelenleg Québecben élő Rael magát Mózes és Mohamed próféták utódának tartja. Meggyőződése, hogy a klónozás lehetővé teszi majd az emberiségnek az örök életet, valamennyi betegség leküzdését. Tanítása szerint a földi életet földönkívüliek hozták létre 25 ezer évvel ezelőtt, és az emberi lények klónozással jöttek létre. Szektájának állítólag 55 ezer tagja van szerte a világon. A Clonaid a napokban azt is bejelentette, hogy “klónozógépet” hoztak kereskedelmi forgalomba, amelyet az interneten lehet megrendelni a cég honlapján 9919 dollárért.