Az Országos Választási Bizottság (OVB) több népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg jogszabályi feltételek hiánya miatt csütörtöki ülésén, Budapesten.

Az OVB a kérdések megfogalmazásának pontatlansága, és többféleképpen értelmezhetősége miatt utasította el egy magánszemély népszavazási kezdeményezését a közbizalmi, és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek átvilágítása érdekében. A testület a javasolt népszavazási kérdésekből hiányolta többek között annak megfogalmazását, hogy pontosan milyen eljárást jelentene a javasolt átvilágítás, valamint annak leírását, hogy mely személyi körben szorgalmazza a kezdeményező a vizsgálatot.

Az OVB nem látott lehetőséget egy másik népszavazási kezdeményezés támogatására sem, amelyet a 2002. évi országgyűlési választások szavazólapjainak kézi újraszámlálásáért, illetve hét évig tartó megőrzéséért nyújtott be egy magánszemély. A testület emlékeztetett arra, hogy a szavazólapokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően július 20-a és 22-e között megsemmisítették. Ugyancsak elutasította az OVB azt a magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezést, amely a 2002. évi országgyűlési választások megismétlésére irányult.

Az OVB utalt arra, hogy népszavazás csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben kezdeményezhető, új választást pedig az alkotmányban meghatározott esetekben a köztársasági elnök írhat ki. A testület az elutasítás indokai között sorolta azt is, hogy az alkotmány szerint népszavazással nem kötelezhető az Országgyűlés önmaga feloszlatására. Az OVB az alaki és tartalmi feltételeknek megfelelőnek minősített kérelmekre, jelölő szervezetként nyilvántartásba vette az őszi önkormányzati választásra a Magyar Szocialista Pártot és a Magyar Centrum Pártot.