Megbízható forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap azt írja, hogy a rendőrök már azt is tudják, ki volt a harmadik segítője annak a két férfinek, aki az első számú gyanúsított a 8 halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. A rendőrök szerint csak idő kérdése, hogy elfogják-e harmadik gyanúsítottjukat.

A feltételezések szerint a már elfogott Kaiser Ede volt az, aki a bank ajtajában állva elküldte az érkező ügyfeleket, és Hajdú László volt az, aki a kivégzésszerű gyilkosságokat elkövette. Harmadik társuk feladata volt a pénz begyűjtése. A rablók néhány száz méterre hagyták autójukat, amely egyébként lopott volt, és azzal hajtottak el a helyszínről. A rendőrök állítólag már az autó adatait is ismerik, így rövidesen megkerülhet a jármű, amely esetleg újabb bizonyítékokkal szolgálhat. Az országos rendőr-főkapitány elismerte, hogy egyelőre csak közvetett bizonyítékaik vannak, de annak alapján is már alapos a gyanú a két férfi ellen, akit most már a tavalyi, budaőrsi rablással is gyanúsítanak.