Mivel a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az Országos Rádió és Televíziós Testület (ORTT) megfelelően szankcionálja a szabálysértő műsorszolgáltatókat, ezért a helyettes ombudsman a médiatörvény megváltoztatását ajánlja.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, Takács Albert , hogy az ORTT megfelelően járt-e el a Pannon Rádió törvénysértő tulajdonosi szerkezet megváltoztatása érdekében. A helyettes ombudsman szerint az ORTT helyesen járt el az ügyben. Megállapította, hogy a hatóság már 2001 végén észlelte a Pannon Rádió tulajdonosi szerkezetének törvénysértő voltát, és 2002 év elején már határozatot is hozott az ügyben. Takács Albert kiemelte, hogy nem magát a Pannon Rádió ügyét vizsgálták, hanem az ORTT eljárását.

A hatóság működésében az ombudsmani vizsgálat nem talált alkotmányos visszásságot. Mint megállapították, a jelenlegi jogszabályi környezetnek elvárhatóan járt el az ORTT. Az eljárás során azonban kitűnt, hogy a médiatörvény alapján a hatóságnak nincs lehetősége hatékonyan fellépni a törvénysértő műsorszolgáltatókkal szemben. Az ombudsmani vizsgálat következő szakaszában azt keresi, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben milyen változtatások szükségesek, hogy az ORTT megfelelően szankcionálhassa a törvénysértő műsorszolgáltatókat. Az erre vonatkozó javaslatokat várhatóan ősszel terjesztik a törvényhozás elé.