Pedofiliával és erőszakkal vádolják egy ausztrál apácarend tagjait egykori gondozottjaik. A ma már felnőtt árvák, akiket apácák neveltek fel azt állítják, hogy rendszeresen kínozták, és zaklatták őket a nővérek. A most felszínre került szörnyű tetteket több mint ötven évig mindenki elhallgatta. Az áldozatok azt állítják, soha nem fogják tudni feldolgozni ami velük történt.

A történet, amely felforgatta az ausztrál katolikus egyházat több mint ötven éve kezdődött. Egymás után vádolják pedofiliával és erőszakkal a Názáreti Nővérek apácarend tagjait olyan egykori árva gyerekek, akik a zárdában nőttek fel. “Tönkretettek minket, és soha nem gyógyulunk ki ebből. Összetörték a lelkünket.” – vallotta a bíróság előtt egyike annak a 17 nőnek, akik most erőszakkal, és kegyetlen bánásmóddal vádolják az apácákat. Az egykori árvák azt mondják, hogy többször megerőszakolták és megverték őket, és amikor betegek voltak nem engedtek orvost a közelükbe. Az apácarend tagjai szörnyülködve hallották a több mint fél évszázados történeteket.

“Ezek a vádak rettenetes vádak. De ez nem azt jelenti, hogy ezek a dolgok meg is történtek. Mert nem tudjuk, hogy valójában mi is történhetett.” – mondja Clare nővér, a rend egyik apácája. Az apácaközösség, bár nem ismeri el a vádak igazságát, de több mint 40 ezer dollár kártérítést fizettek néhány áldozatnak. A megvádolt apácák egy kivételével már halottak.