Magyarország már 2003 márciusában népszavazást akar tartani az Európai Unióhoz való csatlakozásról – erősítette meg a Handelsblatt című német gazdasági-pénzügyi lap csütörtöki számában a magyar külügyminisztérium EU-kérdésekben illetékes államtitkára.

Balázs Péter szerint növekvő nyomás érezhető más jelöltek részéről, hogy Magyarország ebben a tekintetben álljon az élre, mivel itt a lakosság több mint 80 százaléka pozitívan viszonyul a belépéshez. Magyarország új balliberális kormány kimondottan szorgalmazza Lengyelország belépését. Ennek különleges politikai jelentősége van, mind az EU, mind Németország számára. Lengyelország egyedül nagyobb, mint az összes többi tagjelölt. Gazdaságilag nézve, az országnak nagy gondjai vannak, de az unió tagjaként gyorsabban fejlődhet és illeszkedhet be. – Természetesen van olyan aggodalmunk, hogy Lengyelország miatt várnunk kell – közölte Balázs Péter a Handelsblatt szerint.

Magyarország a belépés utáni első évben bő egymilliárd eurót vár az EU-tól, a strukturális és a kohéziós alapból, más programokból, az összeg az elkövetkezendő két évben 1,2 , illetve 1,4 milliárdra emelkedne majd. Magyarország, hangsúlyozza Balázs, néhány fontos projektre fog összpontosítani, amelyek az egész országnak a hasznára válnak. Az új kormány is azt kívánja, hogy a magyar parasztgazda egyenlő bánásmódot élvezzen EU-országbeli kollégáival, amikor pénzügyi segítségről van szó. Ám a kormány rugalmas, amikor a megoldás kerül szóba, “az esetleges átmeneti időszakoknak nem szabad túlságosan hosszúaknak lenniük” – idézte a magyar politikust a német lap.

Balázs Péter azt is megerősítette: a szabad tőkeáramlás már lezárt fejezetében a kormány módosításokat szeretne, hogy a külföldiek földtulajdonszerzése hét év helyett tíz évig ne váljon lehetővé. A kormány ugyancsak hosszabb átmeneti időszakot kíván a dohányáruk megadóztatásánál. Az adópolitikai fejezetet szintén lezárták már, de időközben az EU engedményeket tett Szlovákiának, s ezeket a szomszédos Magyarország ugyancsak igényli – olvasható a Handelsblattban.