Sikerrel zárult az elektronikus levéltár kísérleti modellje a Magyar Országos Levéltárban – jelentették be csütörtökön az intézmény vezetői.

A projektre azért volt szükség, hogy felmérjék a teljes rendszer kialakításához szükséges anyagi, technikai és humánerőforrás-igényeit. A Magyar Országos Levéltárnak ugyanis törvényi kötekezettsége, hogy a maradandó értékű köziratokat átvegye. A most tesztelt rendszert a jelenleg és a jövőben az állami apparátusban keletkező elektronikus iratok befogadására, feldolgozására és hosszú távú tárolására alakították ki. A Levéltár tavaly novemberben döntött a kísérleti rendszer kiépítéséről, amelyet hat hónap alatt hozott létre a Haitec Magyarország Kft. az IBM Content Manager szoftverei és hardverei felhasználásával. A végső eredmények azt mutatták, hogy az elektronikus archiválási rendszer kiépíthető és működőképes lehet, ehhez viszont három területen van szükség kormányzati döntésre: a jogszabályi környezet megteremtéséhez, a szervezeti keretek kialakításához és az anyagi és humánerőforrás-feltételek biztosításához. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Oklevéltár főigazgatója a Számítástechnika kérdésére elmondta: a kísérleti elektronikus rendszer eredményeit eljuttatták a megfelelő kormányzati szerveknek. A teljes rendszer első fázisának költségei 150-200 millió forintra becsülhetők – mondta Gecsényi Lajos.