Még ebben az évben, decemberben elkészül az antidiszkriminációs törvény koncepciója, a javaslat várhatóan a következő év első negyedében kerül a parlament elé.

Magyarországon különböző jogszabályok tiltják a hátrányos megkülönböztetést, de nincs átfogó, az élet minden területére kiterjedő antidiszkriminációs törvény. E jogszabály remélt elfogadását a napokban ismertté vált országjelentésében az Európai Unió is üdvözlendőnek minősítette. A jogalkotók tétlenkedését megelégelve Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa már két évvel ezelőtt – tehát még a Fidesz-kormány idején – kidolgozta az antidiszkriminációs törvény tervezetét, és a vitaanyagnak tekintett javaslatot elküldte a parlamentnek. Az indítvánnyal akkor azonban csak az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság foglalkozott. A testület elsöprő többséggel – mindössze a MIÉP képviselőjének ellenszavazatával – kezdeményezte, hogy az antidiszkriminációs törvény megalkotását a kormány vegye fel jogalkotási programjába.