A droghasználat visszaszorításában nem a speciális intézmények tevékenysége, hanem a társadalmi összefogás, a közösségi beavatkozás tud csak tartós eredményeket elérni.

Erről Topolánszky Ákos, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára beszélt a Református Pedagógiai Intézet szakmai napján. Az eredetileg református lelkész Topolánszky Ákos rámutatott, hogy minden közösség, így az egyházi gyülekezetek és iskolák tagjai között is vannak drogfüggőséggel küzdő emberek, akiknek létezését egy közösség sem titkolhatja el, és felelősséget kell vállalnia értük.

Előadásában hangsúlyozta: a nemzeti drogellenes stratégia célkitűzései között első helyen szerepel a kisebb közösségek, a családok, települések, iskolák felkészítése a drog elleni hatékony küzdelemre, a megelőzés, a kezelés és büntetőjog eszközeinek alkalmazása csak ezután következik. Elmondása szerint a közvetlen környezet szerepe és példamutatása meghatározó, mert a drogfogyasztók a szer használatával általában azokat a családi, közösségi értékeket próbálják meg pótolni, amelyeket saját életükben nem tapasztalnak meg.

Rámutatott: felmérések szerint 4,5-ször nagyobb az esélye egy legális drogfüggő – alkoholt, cigarettát, gyógyszert – fogyasztó szülő gyermekének arra, hogy önmaga is éljen ezekkel a káros szenvedélyekkel, illetve komolyabb, illegális szerekhez nyúljon. Statisztikai adatokra hivatkozva elmondta: a 16 év körüliek körében, akiknek 18, Budapesten pedig 30 százaléka már kipróbált valamilyen drogot, az illegális szerek használata 1995 és 1999 között 2,5-szörösére nőtt. Ezen drogok döntő többsége a gyenge szerek – marihuána, hasis – körébe tartozik, és minden 1000 gyermekből, aki kipróbál valamilyen kábítószert, tíz lesz rendszeres fogyasztó és 1 függő.

A fiatalok körében általános élettapasztalattá vált a drogozás élménye, és a leggyakoribb beszédtémák közé tartozik a barátság, a szexualitás és a pályaválasztás mellett. Elmondta, hogy drogok túlfogyasztása következtében hivatalosan 37, nem hivatalos adatok szerint 80 ember hal meg évente Magyarországon. A 3 éve futó országos iskolai prevenció-program kapcsán elmondta: a csatlakozó iskolákban akkreditált szolgáltató cégek félévente legalább 5 előadást, valamint interaktív, készségfejlesztő, magatartásformáló képzéseket tartanak. A tárca évente 280 millió forintot fordít a programra, de mivel kevés a szolgáltatásra pályázó iskola, az összegnek a fele felhasználatlan marad.