A választók 66,57 százaléka szavazott igennel az Európai Unió nizzai szerződéséről abban a hét írországi körzetben, ahol szombaton elektronikus úton bonyolították le a népszavazást, és az eredményeket néhány óra alatt összesíteni is tudták.

Egybehangzó hírügynökségi értékelések szerint ez azt mutatja, hogy az EU-bővítés szempontjából is kulcsfontosságú szerződést a tavalyi elutasítás után ezúttal a lakosság többsége országos szinten is jóváhagyta. Azokban a szavazókörzetekben, ahol nem elektronikus módon szavaztak, csak vasárnap reggel kezdik összeszámolni a voksokat. A hét szóban forgó körzet közül hat Dublinban található, ezekben 56,8-73,3 százalék között mozgott az igen szavazatok aránya. Összességében a voksok 33,43 százaléka volt nemleges. Hivatalos ír értékelés szerint a már kiértékelt körzetek kellően reprezentálják a teljes lakosságot. Figyelemre méltó, hogy tavaly a dublini hatból öt körzetben a nemleges szavazatok voltak többségben. Abban az észak-dublini körzetben, amelyben a szavazatarány tavaly éppen az országos átlag szintjével esett egybe, ezúttal 66,4 százalék mondott igent.