A román közszolgálati rádió szerint a magyarországi román kisebbség a mostani választások után sem tud majd egyetlen olyan önkormányzatot választani, amelynek ne lennének vitatható nemzetiségű tagjai.

A román rádió budapesti tudósítója szerint a magyarországi román nemzeti kisebbség alapproblémája máig változatlan, s ezért az önkormányzati választások kapcsán kialakult “etnobizniszt” lehetővé tevő törvények a felelősek. Az etnobiznisz folyamata kiszélesedett, és várhatóan egyre nagyobb méreteket ölt majd. Ezt csak akkor lehet megakadályozni, ha módosítják a kisebbségi törvényt és a választási törvényt – fejtegette.

A helyzet abszurditása abban áll, hogy miközben az egyik törvény meghatározza, hogy kit lehet a nemzeti kisebbséghez tartozónak tekinteni, a másik törvény pedig különösebb etnikai feltételek meghatározása nélkül bárki számára lehetővé teszi, hogy képviseljen egy nemzeti kisebbséget. Még inkább abszurd az, hogy az emberi jogok leple alatt bárki úgy váltogassa nemzetiségét, ahogy az éppen a legkedvezőbb neki.