Az Orbán-kormány döntése alapján januártól a népszámlálási adatok szerint kapnának támogatást az egyházak. Ez azt jelentheti, hogy a katolikusok 700 millió forinttal, a reformátusok pedig 40 millió forinttal kapnának több pénzt, mint idén. A többi egyház viszont kevesebb támogatást kapna.

“A magyar állampolgárokat félrevezették, mert a népszámlálás idején nem azt kérdezték, hogy melyik egyházat kívánja támogatni, hanem melyik felekezethez sorolja önmagát” – nyilatkozta Danka Krisztina, a Magyar Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivője.

Ráadásul, mivel nem volt kötelező, a népszámláláskor sok kisebb egyház azt tanácsolta híveinek ne válaszoljon a vallási hovatartozásról szóló kérdésre. Az SZDSZ ellenzi az új elosztási módszert.

“Az igazságos megoldás az lenne, ha visszatérnénk ahhoz a rendszerhez, hogy a költségvetés támogatja az egyházakat, és ezenkívül minden állampolgár eldönthetné, hogy adójának egy százalékával támogat-e egyházakat, és ha igen, mely egyházakat” – véli Eörsi Mátyás, képviselő.

A szocialisták ellenzékben még tiltakoztak, mostanáig mégsem változtattak a támogatási rendszeren. Ez azonban változhat.

“A külügyminiszter és az igazságügyminiszter ezt a kérdést még vizsgálja. És a kormány, mint kormány nem tudott állsátfoglalni, mint egyének, mint baloldali érzelmű emberek a népszámlálási rendszer ellen vannak, és magam is úgy vélem” – mondta Szalay István, az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Az új támogatási rendszer az Alkotmánybíróság előtt van, amely azonban az RTL Klub Híradójának értesülése szerint az idén már nem dönt a kérdésről.