A legtöbb, kiskorúakat ábrázoló pornográf felvétel Kelet-Európa és Délkelet-Ázsia országaiból kerül fel a világhálóra. A brit hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy rendelkezésükre bocsátják ezeknek az országoknak a náluk már jól bevált rendőrségi szoftvert, mellyel felkutathatók a gyermekpornó online terjesztői és letöltői.

Egy Nagy-Britanniában gyártott szoftver segítségével küzdhetnek hamarosan a rendőrök világszerte a gyermekpornográfia ellen. A SurfControl nevű cég eredetileg azért fejlesztette ki a szoftverét, hogy segítse a brit rendőrséget az internetes gyerekpornó elleni nyomozásokban, a szigetországban már több mint száz gyanúsítottat fogtak el a segítségével. A programmal a rendőrség fel tudja kutatni azokat, akik ilyen képeket keresnek a weben, birtokolják vagy terjesztik azokat, írta a BBC.

A legtöbb ország tud arról, ha a határaikon belülről származnak a törvénysértő anyagok, de nincsenek meg az eszközeik a gyanúsítottak felkutatására, mondta a brit külügyminisztérium szóvivője. A szoftvert elsősorban Kelet-Európa és Délkelet-Ázsia országaiba juttatják el, a legtöbb gyerekpornó-felvétel ugyanis ezekről a területekről származik. Brit rendőrök segédkeznek majd a program használatának elsajátításában többek között Bulgária, Lettország, Románia, a Fülöp-szigetek és Thaiföld hatóságainak.

Nagy-Britanniában az Internet Watch Foundation (internetfigyelő alapítvány) ötven olyan internetes fórumot talált, melyeken gyerekpornóképek szerepeltek, vagy amelyek a pedofíliát támogatták. A szervezet az internetszolgáltatóknak azt javasolta, hogy távolítsák el ezeket a fórumokat szervereikről. A kormány is a kezdeményezés mögé állt, és felszólította az ISP-ket az inkriminált oldalak eltávolítására. “A gyermekek védelme a kormányzat egyik legfontosabb feladata – mondta Hilary Benn belügyminiszter. – Nincs mentség egyetlen olyan fórum működésére sem, melyen gyerekpornó található.”