Vasárnap este A Hét című műsorban Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke bejelentette, lemondott tisztségéről. Az elnök hangsúlyozta, lemondása gesztus értékű: azt kívánja jelezni, hogy a “média-rendszer alapjaiban sérült”, a médiahatáságnak nincs kellően széles jogköre, így képtelen ellátni feladatait. Körmendyt Ladvánszky György, a testület szocialista delegáltja követheti az elnöki székben.

Körmendy-Ékes Judit úgy fogalmazott, attól, hogy őt “kipiszkálták”, csak tovább romlott az ORTT helyzete. “Alapvető tévedés, hogy az utóbbi időben nem a szakmai kérdések kerültek előtérbe, hanem a múltam, az hogy honnan jöttem, milyen a pártszimpátiám – fogalmazott az ORTT elnöke. – Nem tagadom, hogy a Fidesz a hozzám legközelebb álló politikai erő, de munkámon, döntéseimen ezt soha nem lehetett érezni. Az ORTT elnöke lemondását indokolva kijelentette: nagyon sok szempont szólt a lemondás mellett. “Többek között az, hogy a parlament indokolatlanul nem fogadta el a testületi beszámolókat, mert végképp nem lehet elfogadni azt, hogy egy nagyon fontos alkotmányos intézmény költségvetése csak azért, hogy onnan az elnök elkerüljön, vagy gyengébb pozícióba kerüljön, olyan fokig legyen megkurtítva, amely ennek az intézménynek az ellehetetlenülését biztosan jelenti” – jelentette ki Körmendy-Ékes Judit.

Mint arról korábban az Index már beszámolt, november 29-én már készen volt Körmendy-Ékes Judit lemondó nyilatkozata. Az elnök a távozásáról megjelent lapinformációkkal kapcsolatosan pénteken azt mondta, csak jövő hétfőn kíván nyilatkozni. A Magyar Hírlap értesülései szerint Körmendyt Ladvánszky György, a testület szocialista delegáltja követheti az elnöki székben. Az ORTT elnökének távozásáról először a Magyar Nemzet írt. Eszerint Körmendy esetleges távozásának hátterében durva politikai nyomásgyakorlás áll: az igényelthez képest 450 millió forinttal kevesebbet irányoz elő a költségvetés a testület működtetésére. Azóta tény, hogy az Országgyűlés nem fogadta el az ORTT tavalyi évről szóló beszámolóját, ám az is tény, hogy a kormánytöbbségen kívül tizenöt fideszes képviselő is ellene szavazott.

Az elnököt legutóbb éppen a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) szólította fel lemondásra, mert Körmendy-Ékes zsarolható bizonyos baloldali körök által azért, hogy első fokon, nem jogerősen másfél éves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Czeizel-perben. Körmendy elnökségére férje évek óta tartó büntetőpere is árnyékot vet, jóllehet a Fővárosi Bíróság Lissák Marcell büntetését két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésről jogerősen egy év nyolc hónap két évre felfüggesztett szabadságvesztésre mérsékelte. A bíróság a vádlott két társa – Lissák Bertalan és Körmendy-Ékes Eszter – ellen elévülés miatt megszüntette az eljárást.