Három millió forintot, vagy jól fizető állást követelt a Nemzetbiztonsági Hivatal egy volt munkatársa, hogy titokban tartson bizalmas információkat. A hivatal az ügyben feljelentést tett.

A Nemzetbiztonsági Hivatal irodavezetője feljelentést tett a rendőrségen egy volt munkatársa ellen. Az RTL Klub Híradójának információi szerint a sajtóügyekkel foglalkozó férfi ugyanis felmentése után két héttel egy levélben és egy e-mailben is azt írta: Demeter Ervin volt nemzetbiztonsági miniszter munkatársaként sok bizalmas és kompromittáló információt szerzett, amiket megosztana a sajtóval vagy politikusokkal. Hogy ezt ne tegye, egy jól fizető állást vagy 3 millió forintot kért, arra hivatkozva, hogy nincs munkája és a pénze is fogytán.

B. Gergely megbízatása már megszűnt 2002 őszén, amikor kézzel írt levelében arról tájékoztatta az iroda mostani vezetőit, hogy korábbi beosztása révén olyan bizalmas információk birtokában van, amelyek kompromittálhatják a jelenlegi kormányt, ha nyilvánosságra kerülnek. A Népszabadság értesülése szerint írásszakértő is megállapította, hogy a levelet valóban B. Gergely írta. A levélben egyebek mellett ez áll: „A következő ajánlatot teszem Önnek: én semmilyen fontos és bizalmas információt nem szolgáltatok, ha Ön harminc napon belül jól fizető munkát szerez nekem, vagy harminc napon belül kapok hárommillió forint hallgatási pénzt…“