Semjén Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője – más képviselőtársaival együtt – az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament a jelenlegi formájában megszavazza a kormány egyházfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatát.

A képviselő úgy vélekedett, hogy az említett esetben hasonló lépés várható az egyházak részéről is. Semjén Zsolt tájékoztatása szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn, a miniszterelnökkel és a történelmi egyházak vezetőivel folytatott megbeszélésen a kialakult helyzet megoldására javaslatot tett, amelynek lényege: minden egyház szabadon dönthetné el, hogy a népszámlálás adatai, vagy a személyi jövedelemadó 1 százalékáról rendelkezők aránya alapján kéri a hitéleti támogatás állami kiegészítését.

Semjén elmondta: az Országgyűlés Emberi Jogi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága leszavazta a köztársasági elnök egyházak által is támogatott javaslatát, amely a kompromisszum és a béke lehetőségét hordozta magában. Az előző kormány egyházügyi helyettes államtitkára a történteket a köztársasági elnök iránti súlyos tiszteletlenségnek és a kultúrharc jelének nevezte. Közölte: úgy tűnik, csak az a fontos, hogy a katolikus és a református egyház szempontjai ne érvényesüljenek. Semjén Zsolt rámutatott arra: Szászfalvi László, a testület MDF-es elnöke szándékosan bizottsági kapcsolódó módosítási javaslatként terjesztette elő az indítványt, hogy annak “ne legyen politikai vonzata”.

A képviselő tájékoztatása szerint az államfő felvetése esetén mindegyik egyház azt kapná, amit kér, emellett a megoldás nem járna költségvetési pluszteherrel, nem sérti a magyar-vatikáni szerződést és annak kiegészítő jegyzőkönyvét, és nem vet fel más jogi problémát sem. Ezzel szemben – véleménye szerint – a kormányzat tervezete sérti a nemzetközi szerződést, alkotmányos problémát jelent és diszkriminatív, mivel az 1 százalékos adófelajánlások révén csak a társadalom 5 százalékának véleményét tükrözi.

Semjén megtévesztőnek nevezte az egyházak támogatásának jövő évi növekedéséről szóló kormányzati nyilatkozatokat. A képviselő szerint ugyanis azon tételek esetében, amelyekről a kormány szabadon dönthet, csökkenés tapasztalható. Összességében úgy értékelte, hogy az utóbbi időben tendenciaszerű támadássorozat éri az egyházakat.