Az Országos Választási Bizottság elnöke januárban ismét kísérletet tesz arra, hogy az általa kiválasztott szakértőkből álló grémiumnak a választójogi törvények módosítására megfogalmazott javaslatait a testület hivatalos álláspontjává emelje.

Az elképzeléseket valószínűleg egyetlen politikai párt sem támogatja – írja a Népszabadság.

Várhatóan januárban tárgyalja meg az Országos Választási Bizottság a választójogi törvény reformjára irányuló koncepciót. A javaslatcsomagot Ficzere Lajos, a testület elnöke kezdeményezésére állította össze egy szakértői bizottság, amelynek tagjait az elnök választotta ki. A koncepció része többek között az országgyűlési képviselők számának csökkentése, a kétkamarás parlament létrehozása, az egyfordulós, esetleg csak listás választási rendszer bevezetése.

A grémium tevékenységében a bizottság tagjainak többsége nem vett részt, sőt egyes vélemények szerint a munka állásáról sem kaptak megfelelő információt. Az viszont tény, hogy Ficzere az alkalmi bizottság létrehozását az OVB tagjainak bejelentette. A koncepció mindazonáltal egyelőre semmiképpen sem tekinthető az OVB hivatalos álláspontjának.

További részletek