Japánban olyannyira elharapódzott az internetes leánykereskedelem, hogy a hatóságok komoly lépéseket terveznek megfékezésére. Miközben egész Európa a fiatalkorúak megrontása ellen küzd, Japánban csak most lépnek fel a lánykereskedők ellen: ugyanis az interneten keresztül befűzött és prostitúcióra kényszerített fiatal lányok száma riasztó mértéket öltött.

Tavaly 1731 ilyen ügyre derült fény a szigetországban, ami a duplája az egy évvel korábbinak. Ráadásul az esetek felében gyermekprostitúcióról van szó. A tavalyi 1517 áldozat 83 százaléka 18 év alatti. A lányokat interneten keresztül kínálják idősebb “úriembereknek”. Közülük néhányan csak zsebpénz-kiegészítésnek szánták az egyes találkozókat, végül egy bűnszervezet csapdájába estek, ami fenyegetésekkel kényszerítette őket testük rendszeres árulására. A lányok nevében jelentkeztek be a honlapokra, és kínálták bájaikat. Ha kuncsaft akadt, a lányoknak menniük kellett. Olyan is előfordult, hogy a szülők hajtották bele saját gyermeküket a prostitúcióba. Sokan csak kíváncsiságból regisztráltatták magukat a társkereső honlapokon. Egy férfi például fotómodell munka-ajánlattal csalta el a lányokat, akiket aztán három férfi várt a találkozón, akik megerőszakolták őket.

A japán rendőrség azt tervezi, hogy azokat a fiatalkorúakat is büntetni fogják, akik regisztráltatják magukat egy ilyen honlapon. Így akarják távol tartani a lányokat a közel 10 ezer ilyen szolgáltatótól. Az ilyen visszaéléseket elkövető férfiakat 3 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik, vagy pénzbírság kifizetésére, ami akár 5 millió yenre is rúghat (960 000 forint). A büntetések ellenére a japán férfiak nem rettennek vissza az ilyen tettektől. Szociológusok szerint a japánok “Lolita-komplexusban” szenvednek: a fiatal lányokkal történő szeretkezés az érintetlenséget és tisztaságot szimbolizálja számukra.