Eger önkormányzata idei költségvetéséből 10 millió forintot szán informatikai fejlesztésre, s ennek kiegészítése érdekében pályázatot nyújt be az Informatikai és Hírközlési Minisztérium e célra elkülönített keretére.

Pál György, a városi közgyűlés szocialista képviselőcsoportjának tagja pénteken Egerben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az említett összeg nagyságrendekkel nagyobb, mint amennyit az elmúlt évben erre a célra fordítottak, az informatikai fejlesztések maradéktalan megvalósításához azonban további 10 millió forintra lenne szükség. Ismertetése szerint ez évben megújul az egri önkormányzat hivatalos honlapja. Az új portálon helyet kapnak a bizottsági ülések anyagai, a pályázati felhívások, s fórumot nyitnak a várost érintő fontos kérdésekről. A képviselő beszámolója szerint a további informatikai fejlesztésekkel az önkormányzati okmányiroda mködését, az ügyfelek ügyintézését kívánják megkönnyíteni. Így el szeretnék érni, hogy elektronikus úton lehessen időpontot egyeztetni az ügyintézéshez, s ne kelljen órákig sorban állni például egy lakcímkártyáért. Pál György úgy látja, hogy a számítógéppark bővítése és új szoftverek beszerzése esetén, még ez évben megvalósulhat a polgármesteri hivatalban is az elektronikus ügykezelés.