Csalás miatt keresnek egy ügyvédet a budapesti rendőrök – tudta meg a HavariaPress.

A 49 éves budapesti ügyvéd a gyanú szerint két olyan szerződést is ellenjegyzett, amelyet az egyik fél hamis papírokkal kötött meg. Körözi a rendőrség azt az ismeretlent is, aki a két hamis szerződés elkészítésével gyanúsítható.

Az 50 év körüli ismeretlen férfi hamis igazolvánnyal kért kölcsön egy 44 éves budapesti embertől négy és fél millió forintot, amit azonban nem fizetett vissza a megbeszélt időpontig. Ezután eladott egy belvárosi lakást a sértettnek, úgyszintén jogtalanul, a tulajdonosok aláírását meghamisítva. A károsult ugyanakkor nem fogott gyanút az ügyben, mert számára mindkét szerződést hitelessé tette az ügyvéd jóváhagyása. A kár értéke mintegy 26 millió forint. Az ügyben csalás alapos gyanúja miatt indult eljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az eddig sikertelen nyomozás miatt a rendőrség most a lakosság segítségét kérve, a gyanúsítottak fotóját közreadva folytatja tovább a nyomozást. Vizsgálják azt is, hogy nem hozható-e összefüggésbe a két gyanúsított más, a lakásmaffia működésére utaló esetekkel.