Több, mint 10 ezren csak áprilisban kapják meg először a Diákhitelt, a notórius nemfizetőknél az APEH hajtja be a tartozást.

Több, mint 10 ezren nem siették el a beíratkozást, vagy erre nem is volt módjuk, így ők a tanulmányi osztályokkal történt egyeztetés (február 24.) időpontjáig nem kerülhettek be a tanintézetek nyilvántartásába. Számukra az első kifizetés – ha a márciusi egyeztetés időpontjáig beíratkoznak – csak április 15-én lesz lehetséges. Ekkor azonban, a megszokott módon, visszamenőleg hozzájuthatnak a pénzükhöz.

Szintén csak április 15-én juthat először a Diákhiteléhez a levélben jelentkezett 1.135 ún. túlcsúszó (javasolt tanulmányi időn túl is tanuló) kredites közül az, aki a decemberi kormányrendelet lehetőségével élve továbbra is kéri a hitele folyósítását. (Csak a törlesztés megkezdése alól mentesíti a krediteseket a hallgatói jogviszony igazolása. Ha a folyósításra is igényt tartanak, arról külön, levélben nyilatkozniuk kell.) Mintegy ötezren nem fejezték be az előző szemesztert, vagy a mostani félévet halasztani kényszerülnek. Az Õ Diákhitel-folyósításuk mindaddig felfüggesztésre kerül, amíg nem folytatják tanulmányaikat.

Közel háromezer ügyfélnek most szűnt meg a hallgatói jogviszonya, így nekik az első törlesztő részletet (3.000 Ft) április 5-ig át kell utaltatniuk a Diákhitel Rt. Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára a december-január hónapban kiküldött 1. számú Hírlevél, vagy a www.diakhitel.hu útmutatásai alapján.

A korábban (2003. január 1.) törlesztésre kötelezett 15 ezer ügyfél közül a kezdeti 6.000 ezer nem fizető mára, a telefonos, illetve levélben történő megkeresések hatására mintegy 900-ra zsugorodott. Az esetek többségében az derült ki, hogy a volt hallgatók egy része kissé feledékenynek mutatkozott, de a megkereséseket köszönettel vette, és rendezte esedékes tartozását. A maradék 900 ügyfél közül sokakat azért nem értünk el eddig, mert az általuk korábban megadott értesítési címekről kiderült, hogy ott már nem tartózkodnak (pl. kollégiumok, albérletek). Õket az állandó lakhely szerint kísérli meg a Diákhitel központ Rt. elérni. Végső esetben (6, ill. 12 havi elmaradás) a jogszabály szerint, már az APEH-behajtás következik. Nem éri meg tehát néhány ezer forintos vélt megtakarításért kockáztatnia senkinek.