A Magyar Hírlap információi szerint a rendőrség rövidesen vádemelési javaslattal fejezi be a nyomozást annak a kisgyermeknek a vér szerinti szüleivel szemben, akit néhány nappal születése után örökbe adtak Terry Blacknek, az ismert transzvesztitának. A nyomozás adatai szerint az édesanya, V. Éva, annak élettársa, V. György, valamint a férfi anyja emberkereskedelem kísérletével gyanúsítható, miután 3,5 millió forintot kért Terry Blacktől az újszülöttért cserébe. A bűncselekményért 2-8 év közötti börtönbüntetés is kiszabható.

Danikát a szülők 2001 őszén adták örökbe Terry Blacknek. Nem sokkal az esemény után azonban kölcsönös vádaskodásba kezdtek az ügy szereplői, megszellőztetve például több olyan információt is, amelyek a gyermek eladására utaltak. Egyebek közt nyilvánosságra került egy rejtett kamerával készült videofelvétel, amelyen Danika szülei Terry Blackkel alkudoznak. Mint kiderült, a transzvesztita művész még a gyermek születése előtt készítette az anyagot, így akarva megörökíteni Vajnáék hozzáállását. Terry Black a kirobbanó vitát követően nem fizetett semmit a gyermekért.

A nyomozás illetékese a Magyar Hírlapnak elmondta: a videofelvételt a bizonyítási eljárás során felhasználták, ám ezenkívül több tanúvallomás is alátámasztja a csecsemő eladásának szándékát. A gyanúsítottként kihallgatott szülők, illetve V. György édesanyja mindvégig tagadták a bűncselekmény elkövetését. Állításuk szerint szó sem esett pénzbeli ellenszolgáltatásról.

A vizsgálók várhatóan két héten belül megkezdik az iratismertetést a meglehetősen ritka bűnügyben, ami után vádemelési javaslattal küldik tovább az iratokat az ügyészségnek. A Magyar Hírlapot tájékoztató szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet az örökbefogadási jogszabályok hiányosságaira. Mint rámutatott: a nyílt adoptálási procedúra magában rejti a háttér-egyezségek, így például az esetleges pénzkifizetés lehetőségét is. Meggyőződése szerint számos esetben anyagi motiváció áll egy-egy örökbefogadás hátterében, ám miután mindkét félnek érdeke a hallgatás, erről nem szereznek tudomást a hatóságok.