Az európai bűnüldözés intézménye az Eurojust

2003.05.16. MTI

Az EU tagállamainak bűnüldöző szervei közti hatékonyabb együttműködés kialakításának céljával létrehozott Eurojust elnevezésű intézményről tartott előadást német delegáltja Budapesten pénteken.

Jürgen Kapplinghaus, egykori német főügyész elmondta: a Eurojust célja, hogy a nemzetközi bűnügyi együttműködésben a korábbi nehézkes, hosszadalmas diplomáciai utat felváltsa a tagállamok rendőrei, ügyészei, bírái közti közvetlen kapcsolatfelvétel.

A bűnözők nem törődnek a formaságokkal, gyorsan adaptálják a technikai újdonságokat, és az unióban még országhatárok sem nehezítik a dolgukat - mutatott rá az előadó.

Elmondta: a két éve létrehozott Eurojust még nem, a csak hírekben létező, önálló európai ügyészi szervezet, az Eurojust nem nyomoz, nem alkalmaz szankciókat, inkább csak koordináló tevékenysége révén segít a bonyolult, több országot érintő bűnügyekben eljáró tagállami hatóságoknak.

A szakember megjegyezte, nem ritka, hogy ezekben az ügyekben hat-nyolc ország hatóságai kezdenek párhuzamos nyomozásba, egymásról mit sem tudva. Az információk cseréje, az erők egyesítése azonban jelentősen növeli az eljárások eredményességét, és csökkenti a költségeket.

Kifejtette: az Eurojustban a tagállamok delegáltjai tevékenykednek, akik jól ismerik hazájuk büntető jogszabályait, illetve bűnüldöző hatóságainak működését. Ennek köszönhetően nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy a büntetőeljárást ne nyújtsa el vagy hiúsítsa meg az egymás országaiban végrehajtandó nyomozati cselekményekkel például tanúkihallgatással, házkutatással, lefoglalással miatti késlekedés.

Hozzátette: az esetek 90 százalékában az Eurojust bevonásával, az érintettek közti közvetlen kapcsolat létrehozásával napok, hetek alatt megoldhatók azok a több országot érintő bűnesetekkel kapcsolatos problémák, amelyek egyébként hónapokra, vagy akár évekre is megakaszthatják a nyomozást.

  • kapcsolódó anyagok
BŰNÜLDÖZÉS