Cimoszewicz az EU alkotmányozás esélyeiről

2004.01.19. MTI

A gyors kompromisszum Lengyelországnak is érdekében áll az Európai Unió alkotmányos szerződése ügyében - bizonygatta vasárnap Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter. Cimoszewicz délután a bialowiezai erdőben fekvő vadászlakában nem hivatalos találkozót tartott Ana Palacio spanyol külügyminiszterrel.

Közös sajtóértekezletükön visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint túl gyorsan próbál kompromisszumra jutni a vitás kérdésben.

Cimoszewicz pénteken Berlinben, a weimari háromszög keretében rendezett német-francia-lengyel külügyminiszteri találkozó után úgy vélekedett, hogy heteken belül megegyezésre lehet jutni az európai alkotmány kérdésében, amivel kiváltotta egyes jobboldali lengyel politikusok nemtetszését.

"Amit teszek, abban a mély meggyőződésben teszem, hogy a gyors megegyezés jó lenne az európai politikai légkör szempontjából, lehetővé tenné, hogy a pénzügyi vitákra összpontosítsunk, emellett megcáfolnánk azt az igazságtalan és nem helytálló sablont, amely Lengyelországról mint kötözködő, a közös európai cselekvés bizonyos logikáját nem értő államról kialakult" - mondta Cimoszewicz. Mindazonáltal úgy vélte, hogy nem Lengyelországnak kellene előállnia megoldási javaslatokkal. Az EU soros ír elnöksége különleges szerepet játszhat ebben - fűzte hozzá.

Ana Palacio szerint nem kell dramatizálni az alkotmányos szerződéssel kapcsolatos vitákat, mert ilyenek korábban is voltak az EU-ban. Úgy vélekedett, hogy a spanyol álláspont a minősített többségi döntéshozatalra vonatkozóan a márciusi spanyolországi választások után sem fog megváltozni. Hozzáfűzte, hogy hazája nyitott a kompromisszumos javaslatok felé.

A két ország nem ért egyet a Nizzai Szerződésben rögzített szavazási rend megváltoztatásával, mert az majdnem akkora súlyt biztosít számukra, mint a vezető európai országoknak.

Palacio szombaton érkezett Varsóba José Maria Aznar miniszterelnök társaságában, aki néhány órás, nem hivatalos látogatást tett a lengyel fővárosban. Aznar lengyel kollégájával, Leszek Millerrel részt vett a Business Centre Club által rendezett évi gálaesten, ahol a BCC különdíjával tüntették ki. Aznarnak ez volt a búcsúlátogatása Lengyelországban, tekintve, hogy a márciusi választások után megválik hivatalától.

Aznar azt indítványozta, hogy az Európai Unióban a két ország képezzen Madrid-Varsó-tengelyt. "Spanyolországnak és Lengyelországnak stratégiai partnereknek kell lenniük a nemzetközi színpadon és mindenekelőtt a kibővített EU-ban" - hangsúlyozta Varsóban.

  • kapcsolódó anyagok
EU-ALKOTMÁNY