Hír archívum: 2016. június

Más hónap

A pihenés jár! - A szabadság kiadásának szabályairól

2016.06.30.

A munkaerő-hiány hosszú idő óta problémát jelent a munkaerő-piacon. Következményei a szabadságolások idején jól láthatóak: a vendéglátás után már az építőiparban sem adják ki a nyári szabadságokat. Érdemes tehát szemügyre venni a szabadság kiadására vonatkozó fontosabb szabályokat.

Július 1-jétől változnak egyes adószabályok - Új adóhatósági ellenőrzési formát vezetnek be

2016.06.30.

Az Országgyűlés júniusban több adótörvényt módosított, amelyek közül egyes változások már július 1-jén hatályba lépnek - derül ki a PwC hírleveléből.

Jogerősen felmentette a bíróság Ruttner Györgyöt - A Székesfehérvári Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet

2016.06.30.

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentették Ruttner György ügyvédet az ellene emelt vádak alól.

Putyin és Erdogan a terrorellenes együttműködésről tárgyalt - Oroszország megszünteti a török turistautakra vonatkozó tilalmat

2016.06.30.

A terrorellenes harcban folytatott nemzetközi együttműködés fokozásának szükségességét hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonbeszélgetésük során, a két vezető személyes találkozóban állapodott meg, és Oroszország megszünteti a szervezett törökországi turistautakra vonatkozó tilalmat - közölte a Kreml.

A fogyasztók bosszúságai ingatlanközvetítésnél - „El sem adták a lakást, mégis követelik a jutalékot!”

2016.06.30.

Jár-e bármi jutalék a megbízási díjon felül az ingatlanosnak, ha végül a fogyasztó maga adta el a lakást? Reklamálhat-e a fogyasztó akkor, ha a szerződést megelőző szóbeli tájékoztatás teljesen eltért az írásba foglalt szerződéstől?

Helyt adtak a Pallas Athéné Alapítványok kérelmének - A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a közbeszerzési törvény alá tartoznak

2016.06.30.

A Közbeszerzési Döntőbizottság helyt adott a Pallas Athéné Alapítványok önkéntes kérelmének és megállapította, hogy a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak - közölték az alapítványok.

Egyszerűsíti a hivatali ügyintézést a román kormány - Cél az elektronikus ügyintézés használata

2016.06.30.

A bürokráciát egyszerűsítő sürgősségi rendeleteket készül elfogadni a bukaresti kormány, és arra ösztönzi a hivatalokat, hogy a papíralapú ügyintézésről térjenek át az elektronikus megoldásokra - jelentette be Dacian Ciolos kormányfő.

Leadták az állami földek értékesítésének ügyében az aláírásokat - 240 ezer aláírást vizsgál a Nemzeti Választási Iroda

2016.06.30.

Leadta az állami földek értékesítésének tilalma ügyében kezdeményezett népszavazáshoz összegyűjtött aláírásokat a Nemzeti Választási Irodán (NVI) Gőgös Zoltán MSZP-s politikus.

Új gyermekmeghallgatási módszer bevezetését szorgalmazza az ombudsman

2016.06.29.

A gyermekbarát igazságszolgáltatási meghallgatás egy új, elsőként Izlandon alkalmazott módszerének magyarországi bevezetését szorgalmazza az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

NMHH: változik a kék számok, az e-aláírás és a széles sávú szolgáltatások szabályozása

2016.06.29.

Július elsejével változik a kék számok, az e-aláírás és a széles sávú szolgáltatások szabályozása - tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Kártérítést ítélt meg magyarországi kisegyházaknak a strasbourgi emberi jogi bíróság

2016.06.29.

Az új egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt kártérítést ítélt meg magyarországi kisegyházaknak a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden

Porosenko aláírta a bírósági reformot célzó alkotmánymódosítást

2016.06.29.

Petro Porosenko ukrán elnök aláírta a bíróságok függetlenségét szavatolni hivatott alkotmánymódosítást kedden, azon a napon, amelyen Ukrajna az alaptörvény megszületésének 20. évfordulóját ünnepli.

Handó: a Gyulai Törvényszék eredményei országosan is kiemelkedőek

2016.06.29.

A Gyulai Törvényszék eredményei országosan is kiemelkedőek, például szolgálnak más törvényszékek számára - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke kedden sajtótájékoztatón, az Országos Bírói Tanács gyulai kihelyezett ülésének zárónapján.

Trócsányi: ősszel a parlament elé kerülhet az új büntetőeljárási kódex

2016.06.29.

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az új büntetőeljárási kódex - mondta az igazságügyi miniszter kedden a témában rendezett budapesti konferencián

Ingyenes munkaerőpiaci jogsegélyszolgálat indul júliusban - Telefonon és online is igénybe lehet venni a szolgáltatást az észak-magyarországi régióban

2016.06.28.

Ingyenes jogsegély- és döntőbírói szolgáltatást vehetnek igénybe a munkavállalók és munkáltatók július 1-jétől 36 hónapon át az észak-magyarországi régióban - közölte a projektgazda, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ).

Elektronikus aláírás - Változások július 1-től!

2016.06.28.

A papír alapú dokumentumok helyét fokozatosan átveszi az elektronikus okirat, és a hagyományos szerződéskötés vagy hatósági eljárás helyett teret nyer az elektronikus szerződéskötés és ügyintézés. Az elektronikus eljárások egyik kiemelt kérdése az eljárás során keletkező elektronikus iratok hitelessége, bizonyító ereje. - Milyen változások várhatók július 1-től?

Az északnyugati Németország börtönegylete - A Jogtudományi Közlöny 1891.évi 26. számából

2016.06.28.

A Jogtudományi Közlöny 1891. évi 26. számában jelent meg a különfélék rovatban a fenti című írás, mely a leendő bírák börtönügyi kiképzését hangsúlyozza.

Közös nyilatkozat az egyesült királyságbeli népszavazásról - Az uniós elnökök egyeztetésének eredménye

2016.06.28.

Martin Schulz, Donald Tusk és Mark Rutte Brüsszelben találkoztak Jean-Claude Junckerrel, hogy megvitassák az egyesült királyságbeli népszavazás eredményét. Az egyeztetés eredményeképpen a következő közös nyilatkozatot tették.

Problémák a fenntartóváltásban a makói gyermekotthonnak - Az alapjogi biztos megállapításai

2016.06.28.

Az ombudsman szerint az érintett intézmények mindennapi életét teljesen átható bizonytalanságot okoz a makói többcélú gyermekotthonnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közötti fenntartóváltása, illetve az erre vonatkozó jogi szabályozás hiánya - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Uniós forrásbevonást sürget az FM a tejpiaci válság kezelésére - Közösen kell viselni a veszteséges termelés okozta piaci terhet

2016.06.28.

Rendkívüli uniós intézkedéseket, forrásbevonást sürgetett a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tejpiaci válság kezelésére Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.

A Szombathelyi Törvényszék a Múzeumok Éjszakáján - A július 02-ai programról

2016.06.28.

A Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, az Iseum Savariense, a Smidt Múzeum, a Vas Megyei Levéltár vezetőivel együtt tartott hagyományos sajtótájékoztatón dr. Andor Szabolcs törvényszéki elnök és Szabó Ákos könyvtáros is részt vett, ahol ismertettük a bíróság programját.

Új terrorelhárítási törvénymódosítások - Az orosz IT-vállalatok teljesíthetetlen feladatnak látják az új szabályozást

2016.06.27.

Teljesíthetetlen feladat elé állítja az orosz IT-vállalatokat és a kommunikációs piac összeomlásával fenyeget az a terrorelhárítási törvénymódosítás-csomag, amelyet utolsó munkanapján fogadott el az Állami Duma - állították az elmúlt napokban orosz szakértők.

A CSOK után itt van a NOK - Érdemes-e belépni?

2016.06.27.

„Új lakások építésére való ösztönzés állami támogatással, mindenki lakáshoz jut, a sorsolás csak a sorrendet határozza meg” - ezek a kijelentések hangzanak el legtöbbet a családok otthonteremtési lehetőségeit bővítő legújabb programról, azaz a nemzeti otthonteremtési közösségekről (NOK). De vajon tényleg megéri-e belépni ezekbe a közösségekbe vagy inkább kezeljék fenntartásokkal a fogyasztók ezt a fajta új lehetőséget?

Kína befagyasztotta a kommunikációs csatornákat Tajvannal - Kína a függetlenedéstől tart

2016.06.27.

Kína befagyasztotta intézményes kommunikációs csatornáit Tajvannal, amiért az új tajpeji kormány visszautasította az "egy Kína" elvét elfogadó úgynevezett 1992-es konszenzus elismerését - derült ki a kétoldalú kapcsolatokért felelős kínai hivatal közleményéből.

Véget ért a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 105. konferenciája - Összefoglaló az ILC éves tevékenységéről

2016.06.27.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az ENSZ első szakosított szerve, melynek munkája az évente megtartásra kerülő konferencián (ILC) teljesedik ki. A konferenciát funkciója okán az ILO parlamentjének is szokás hívni. A 105. ILC idén 2015. május 30. és június 10. napja között került megtartásra fokozott biztonsági intézkedések mellett. Az ülés a tavalyihoz hasonlóan tehát kéthetes időtartamban, lerövidítve végezte a feladatát.

A szenátus is jóváhagyta az újabb ideiglenes lengyel médiatörvényt - A kis médiatörvényt helyettesíti az új szabályozás

2016.06.27.

Jóváhagyta a szenátus azt az ideiglenes médiatörvényt, amely a közmédiát felügyelő új Nemzeti Médiatanács felállításáról szól, és amely az év elején életbe lépett, éles bírálatokat kiváltott úgynevezett kis médiatörvényt helyettesíti.

20-20 millió forintos bírság a DonaDöme és a Halmi út 46. Kft.-nek - A jegybank nyilvános ajánlattételi kötelezettség elmulasztása miatt járt el

2016.06.27.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20-20 millió forint bírságot szabott ki a DonaDöme Kft.-re és a Halmi út 46. Kft.-re a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. részvényeire vonatkozó nyilvános ajánlattételi kötelezettségük elmulasztásáért - közölte a jegybank.

Beszámolás a közösségi médiaprofilról? - Az orosz állami tisztviselőknek kötelező az elfogadott törvény szerint

2016.06.27.

Kötelesek lesznek beszámolni közösségi médiaprofiljukról az orosz állami tisztségviselők és az ilyen állásokra pályázók az orosz törvényhozás alsóháza által végleges formájában elfogadott törvény szerint.

Tisztességtelen szerződési feltételeket tüntetett fel a UPC - A fizetési felszólítás díjával kapcsolatban mondott ítéletet a bíróság

2016.06.24.

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület bíróság előtt támadta meg az UPC Magyarország Kft. fizetési felszólítás díjával összefüggő szerződési feltételeit mind a kábeltelevízió-, mind az internet, mind a telefonszolgáltatással kapcsolatosan. A bíróság jogerős ítéletében megállapította a támadott feltételek tisztességtelenségét.

„Természettudományok a bűnüldözés szolgálatában” - Rendhagyó Nyitott Bíróság program a Kecskeméti Járásbíróságon

2016.06.24.

A Nyitott Bíróság program keretében 2016. június 07-én három kecskeméti iskola – két gimnázium és egy általános iskola – négy vállalkozó kedvű osztálya látogatott el a Kecskeméti Járásbíróság rendhagyó nyílt napjára.

Moszkva korlátozni akarja az amerikai diplomaták mozgását - Válasz az amerikai intézkedésekkel szemben

2016.06.24.

Moszkva korlátozni fogja az Oroszországban dolgozó amerikai diplomaták mozgását, válaszul arra, ha az Egyesült Államokban működő orosz képviseletek dolgozóival szemben hasonló amerikai intézkedéseket hoznak - közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője moszkvai sajtótájékoztatóján.

Strasbourg ismét döntött Baka András ügyében - Másodfokon is elmarasztaló ítélet született

2016.06.24.

Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely csütörtökön kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót az ítélet szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.

Equilor Befektetési Zrt.-t 70 millió forinttal bírságolta a jegybank - Fogyasztóvédelmi és működési szabálytalanságokat tártak fel

2016.06.24.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 70 millió forint bírság megfizetésére, és a jogszabályoknak való megfelelésre kötelezte az Equilor Befektetési Zrt.-t fogyasztóvédelmi és működési szabálytalanságok miatt - közölte a jegybank.

Átadták a szükséges adatokat a Kárrendezési Alapnak - Újraszámolják a brókerbotrány érintettjeinek kárösszegét

2016.06.24.

Az Országgyűlés által módosított kárrendezési törvénynek megfelelően a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) soron kívül átadta a szükséges adatokat a Kárrendezési Alapnak, amely a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül újraszámolja a brókerbotrány jogosult károsultjainak fizetendő pénzt - közölte a PSFN.

A hírgyűjtő oldalak felelni fognak a közölt információ hitelességéért - Putyin aláírta a törvényt

2016.06.24.

A nagy orosz hírgyűjtő portálok felelni fognak a rajtuk megjelenő információk hitelességéért, csakúgy, mint a tömegtájékoztató eszközök, az erről szóló Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt törvény jelent meg a hivatalos közlönyben.

Jogtalanul adta ki a levéltár a Kiss László ítéletéről szóló dokumentumokat - A NAIH 3 millió forint adatvédelmi bírságot szabott ki

2016.06.23.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László - az úszók volt szövetségi kapitánya - és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet.

A kaposvári trafikos gyilkosság - Ítélet egy elhíresült büntetőügyben

2016.06.23.

"Elanyagiasult világunkban az anyagi javak megszerzésében olyan fokú gátlástalanság tapasztalható, ami felülírja az alapvető emberi értékeket, erkölcsi normákat." - A Pécsi Ítélőtábla kaposvári trafikos gyilkosságként elhíresül ügyben hozott ítélete jelentősen súlyosbította az első fokon kiszabott büntetést.

Akár telefonon is javítható a hibás szja-bevallás - A NAV közleménye

2016.06.23.

Személyes megjelenés nélkül, telefonon is javíthatják személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat azok, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesített a hibáról - közölte a NAV.

Megtévesztő a Megbízható Cég Tanúsítvány - 7 millió forinttal bírságolt a GVH

2016.06.23.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytat a Megbízható Cég Tanúsítvány használatakor, a jogsértésért 7 millió forint bírságot szabtak ki és eltiltották a céget a jogsértő magatartás folytatásától - közölte a GVH.

Ma van a spam ellenes világnap - De mi is az a spam?

2016.06.23.

Június 23. a spam, azaz a kéretlen levelek ellen fellépő világnap. Mindannyian naponta kapunk zavaró hirdetéseket és ajánlatokat e-mail fiókunkba, mégis néha nehéz eldönteni, hogy ezek jogszerűek-e és egyáltalán van-e különbség a spam és kéretlen levél között? A válaszok megtalálásban dr. Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda e-kereskedelemmel foglalkozó partner ügyvédje volt segítségünkre.

Az NVI átvette a kéményseprők népszavazási kezdeményezését - Július 1-jével életbe lép a módosítás

2016.06.23.

A Nemzeti Választási Iroda átvette a kéményseprők népszavazási kezdeményezését a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelő berendezések ellenőrzésének csökkentése ellen.

Hasznos tippek a repülőjegyek online kiválasztásához - Amire a fogyasztóknak ügyelniük kell!

2016.06.23.

Úti céljuk eléréséhez egyre többen választják a légi közlekedést, mint gyors és biztonságos, valamint – a fapadosok megjelenésének köszönhetően - olcsó utazási formát és hozzá az online megrendelést. Ahhoz, hogy ne érje a fogyasztókat kellemetlen meglepetés, nem árt előre felkészülni, tájékozódni, hogy milyen jogaik vannak, ha a légitársaságoktól kapott szolgáltatás nem az elvárt színvonalú. Sok esetben ugyanis a problémák elkerülhetőek lennének, kellő körültekintéssel.

Kollektív keresettel fordulnak a Sportdöntőbírósághoz az orosz atléták - A riói olimpián való szerepléshez fűződő jogukat védik

2016.06.23.

Kollektív keresettel fordulnak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) az orosz atléták, hogy megvédjék a riói olimpián való szerepléshez fűződő jogukat - jelentette ki Csebokszariban Jurij Borzakovszkij, az orosz atlétikai válogatott vezető edzője.

A szmolenszki légikatasztrófa áldozatait exhumálják - Az eltérő részeredmények miatt szükséges az eljárás

2016.06.23.

Szükség van a 2010. évi szmolenszki légikatasztrófa összes el nem hamvasztott áldozatának exhumálására - tájékoztatta a sajtót a lengyel államügyészség, miután képviselői a hozzátartozókkal egyeztettek.

Elutasított fegyvervásárlás és -tartás szigorítására vonatkozó javaslat - Az amerikai képviselőház négy javaslatot utasított el

2016.06.22.

Az amerikai képviselőház republikánus többségű felsőháza többnapos vita után elutasított négy, a fegyvervásárlás és -tartás szigorítására vonatkozó javaslatot. Kedden reggel a Fehér Ház szóvivője "a gyávaság szégyenletes megnyilvánulásának" nevezte a szavazást.

Bővítenék az uniós oltalom alatt álló pálinkák számát - A Földművelésügyi Minisztérium teljesebb országos pálinkatérképet szeretne

2016.06.22.

Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe - mondta a földművelésügyi miniszter Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

Ismét megszavazták a volt önkormányzati vezetők extra nyugdíját - A román szenátus az önkormányzatokra rója a többletterheket

2016.06.22.

Kisebb módosításokkal ismét megszavazta a volt önkormányzati vezetőknek extra nyugdíjat előirányzó törvénytervezetet a román szenátus kedden, miután a jogszabály tavaly decemberi első változata elbukta a normakontrollt.

Megállapodtak a tagállamok az uniós társasági adós információcseréről - Cél az agresszív vállalati adótervezés elleni fellépés

2016.06.22.

Az unió valamennyi tagállama csatlakozott a tagállami hatóságok automatikus, a társasági adóbefizetésekre vonatkozó információik megosztására vonatkozó uniós bizottsági javaslathoz, amely az agresszív vállalati adótervezés elleni küzdelmet szolgálja - közölte az Európai Bizottság.

1-2 évük van a termék összehasonlító oldalaknak rendszerük átvilágítására - Az Európai Bizottság e-kereskedelemmel foglalkozó intézkedéscsomagja

2016.06.22.

Május 25-én látott napvilágot az Európai Bizottság e-kereskedelemmel foglalkozó intézkedéscsomagja. A csomag egyik eleme egy ajánlás, amely a termékek és szolgáltatások összehasonlítását lehetővé tevő weboldalak (összehasonlító eszközök) jogszerű és etikus működésének pontosított feltételeit foglalja össze. „Várható, hogy a csomagban közzétett rendeletek 1-2 éven belül életbe lépnek, és ezután sokkal szigorúbban szankcionálják majd a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – évek óta tiltott – megsértését az összehasonlítással foglalkozó szolgáltatóknál is.” – emelte ki dr. Hargita Árpád, a KLART Legal partnere, versenyjogi szakértő.

A kartellek ellen alkalmazott engedékenységi politika részletszabályai - A GVH ezen felül ismertette jogalkalmazási gyakorlatát

2016.06.22.

Megjelentek a kartellek feltárásában kulcsfontosságú engedékenységi politika jogintézményének részletszabályai, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogalkalmazási gyakorlata - közölte a hivatal.

2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000