Dr. Borza Beáta

2015. augusztus 26. dr. Mikola Orsolya, Budapest

Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Esélyegyenlőségi- és Gyermekjogi Főosztály vezetője, több mint tizenöt éve az ombudsmani jogvédő keretrendszer által védett értékek képviselője, mind magán, mind közéleti szinten az általa vallott célokért küzd: a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (idős, beteg, fogyatékos, hajléktalan, szegény ember) megsegítésért.

Pályafutásának kezdete óta a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelme iránt érdeklődik, diplomamunkáját is ezzel kapcsolatban írta, s már hosszú ideje az ombudsmani hivatal vezető munkatársa, nyilvánvalóan változó célokkal, prioritásokkal, változó környezetben. Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időkre?

Speciális helyzetben voltunk, hiszen az ombudsmani intézmény, mint független ellenőrző szerv létrehozása 1990 előtt elképzelhetetlen volt, ennek lehetőségét az 1989 utáni alkotmánymódosítás, és az országgyűlési biztosokról szóló 1993-as törvény teremtette meg.

Az intézmény különböző okokból mégis csak 1995-ben állt fel. Kezdetben, 1997 végétől Gönczöl Katalin professzor asszony mellett kezdhettem a jogvédő munkámat, majd Lenkovics Barnabás tanár úr egészségügyi elköteleződése segített, később pedig 2006-tól Szabó Máté professzor úr mandátuma alatt teljesedhetett a legszélesebb körre a munkám. Közben 2007-ben ratifikálta Magyarország a Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló ENSZ egyezményt (CRPD), így a korábbi javaslatainkat már sokkal konkrétabban és biztosabban tudtuk megalapozni. Idén szeptembertől pedig az ELTE ÁJK doktoranduszaként folytatom a kutatást a rászorulók méltóságáért.

Dr. Borza Beáta

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Az elmúlt időszakban lendületünk a rászoruló csoportok, s közöttük is a fogyatékossággal élő emberek tízezrei tekintetében még jobban fokozódott, s a különböző szakmai műhelyektől, szakemberektől, a civilszervezeteken át – akivel csak lehetett – összefogva dolgoztunk, hogy a hiányosságainkat minél hamarabb pótolhassuk, és valamennyiünk hozzáállását, a fogyatékos emberekről való gondolkodást változtassunk meg, a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban.

Magyarország az elsők között ratifikálta az Egyezményt és a Kiegészítő Jegyzőkönyvet is, melyeket az Európai Unió országai közül még Írország és Hollandia nem fogadott el, bár kétségtelen, hogy az abban foglaltak a fogyatékossággal élő személyek vonatkozásában a legtöbb esetben megvalósulnak. Ezek az országok úgy vélik, addig, ameddig tökéletesen nem tudnak eleget tenni a rendelkezéseknek, addig nem ratifikálnak. Hazánk ezt inkább szimbolikusnak vélte és annak szellemében járt el. Mit gondol, most is így kéne tenni?

A 2007-es ratifikáció hatalmas inspiráció volt és kellő jogalapot jelentett, talajt a változtatásra, s az Egyezmény céljainak megfelelően dolgoztunk. De mindig van hova fejlődni.

Már kezdetben is cél volt, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek megfelelő ellátást, a szüleik megfelelő tájékoztatást kapjanak adott esetben a hétköznapi életük során, vagy az oktatás terepén ne legyenek elkülönítve. Az Egyezmény átfogó szemléletmódja számtalan esetben hivatkozási, megerősítési alapot jelent. Az a fajta egyetemes paradigmaváltás, ami az Egyezmény soraiból kiolvasható a legmagasabb szintű „méltóság-mutató” az emberi jogok szempontjából.

Dr. Borza Beáta

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Legutóbb a biztos egyik vizsgálatában a mozgáskorlátozott emberek életének legautonómabb szférája, a lakásuk használhatóságával összefüggésben az akadálymentesítéssel kapcsolatosan állapította meg, hogy egy ember életében ne csak egyszer kérhessen a belső átalakításra (pl. rámpák kiépítése, küszöbök kiszedése) támogatást. Az ezzel kapcsolatos jelentésnek nagy hatása lehet, s reméljük, lesz is. Azóta válaszolt is a jelentés ajánlásának címzettje, a nemzetgazdasági miniszter, aki arról biztosította az ombudsmant, hogy egyetért a jelentésben feltárt anomáliával és mielőbb határozott lépéseket tesz a jogszabályok olyan tartalmú módosítására, mely lehetővé teszi a fogyatékos emberek lakásának átalakításához nélkülözhetetlen beruházások szükség szerinti, életükben akár több alkalommal való támogatását. Tegyük hozzá persze, hogy nem jelentős összegekről van szó, csupán néhány százezer forintról, de tudjuk, hogy minden forint számít a fogyatékos emberek és családjaik egyenlő esélyű és méltóságú életének megteremtéséhez.

Nagyon fontos az Egyezmény szellemében tekinteni ezekre a kérdésekre, a lehető legpozitívabb értelemben. Miért ne lehetne fogyatékossággal élő személyeknek is lehetőségük a lakóhelyük megváltoztatására, ahogy bármelyikünknek, bármilyen okból kifolyólag. Most a lakóhely belső akadálymentesítésével foglalkoztunk, de az akadálymentesítés mindig téma, különösen a közösségi közlekedés vonatkozásában. Öröm, bár nem a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos kifejezett cél volt például a Combino vonalának átalakítása. Az, hogy a villamos és a peron szintje azonos, nekik is könnyebbséget jelent. És persze az idős emberek, a kismamák is elégedettek lehetnek.

De például a lehajtható rámpás buszok megoldása nem tökéletes, hiszen a kerekesszékes ember a szükségesnél több figyelmet kap, mivel szólni kell a vezetőnek, akinek le kell szállnia a buszról, le kell hajtania a rámpát, fel kell jutnia az illetőnek… Ez még mindig elég bizarr. Sokszor hivatkoznak arra, hogy hát be lehet jelentkezni, meg kell nézni a menetrendet, hogy jön-e alacsonypadlós busz… sajnos tehát még mindig a fogyatékossággal élő személynek kell többletenergiát belefektetnie abba, ami a legtöbb embernek egyszerű, és magától értetődő. A környezet alkalmatlan, nem a fogyatékos ember.

A segítő kutya kérdése is újra és újra a hírekbe kerül - sokszor nem értik, hogy a szerető állaton kívül egy a hétköznapi, az önálló életet segítő társról van szó.

Igen, s ugye a segítő kutya nem ugyanazt jelenti, mint a vakvezető kutya, hiszen gazdája vezetésén kívül még számos dologban segít. A legutóbbi nagy nyilvánosságot kapott esetben egy kozmetikumokat áruló üzletben nem engedte a biztonsági őr a bejutást, mert úgy ítélte meg, hogy a higiéniás szempontok előrébb valók, mint az adott személy vásárlási igénye. Ombudsmani jelentésben fejtettük ki, hogy a kutyát és gazdáját egy entitásnak kell tekinteni, hiszen az adott személy a kutya nélkül nem is tudná megtenni azt, amit a kutyával igen. Szerencsére a kereskedelemben is kezdik már megérteni a helyzetet, és tudni azt, hogy a biztonsági őr, egy boltvezető ilyen esetben mit tehet, vagy mit nem.

Dr. Borza Beáta

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Az érzékenyítés szerencsére egyre elterjedtebb, politikai döntéshozóknak is tartanak ún. érzékenyítő tréningeket?

Alapvetően, ha már egy-egy, az Egyezmény szellemében gondolkodó ember bekerül egy ilyen munkakörnyezetbe, érezhető a pozitív változás. Sajnos, az erre vonatkozó oktatás, képzés akadozik, vagy egyenesen hiányzik. Az egészségügy szakemberei – doktorok és ápolók – számára sem evidens egy fogyatékos ember, pláne egy gyerek adekvát ellátása. Így öröm volt arról hallani, hogy például a végzős medikusok, vagy később a rezidensek önszerveződő tankörökben tesznek szert például az autista gyermek ellátásának speciális „fogásaira”, vagy egyéb, a hatékony orvoslást segítő ismeretekre.

Például a mentális fogyatékossággal élő személyek fogászati ellátása is különösen fontos, hiszen nagyon valószínű, hogy nem, vagy nehezen fog a páciens hosszasan tátott szájjal ülni, ami még nem fogyatékos személyként is elég nehéz.

Ezen felül a (fogyatékossággal élő) gyerekekkel való megfelelő kommunikációt is tanítani kellene. És rendkívül fontos észben tartani, hogy nem fenyítéssel kell célt érni. Ez fogyatékos embereket ellátó bentlakásos intézményben sem szabad, hogy így legyen. Magyarországon is vannak példaértékű intézmények, de sajnos, láttuk az ellenkezőjét is. „Rossz magaviseletért” büntető részleg, vagy megkülönböztető ruházat volt a szankció, ami elképesztő egy szociális, és nem büntetés-végrehajtási intézmény falain belül. Sok esetben a szakszerű bánásmód hiányát kell megtapasztalnunk, s így sajnos a kitagolásról, vagyis a nagy létszámú bentlakásos intézményekből 12-14 fős lakóotthonokban történő lakhatás biztosításáról is nehéz beszélni.

Végső soron tehát ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő személyeket ellátó rendszer valóban hatékony és működő képes legyen, elkötelezett és kellően érzékeny politikusokra is szükség van, hiszen a megfelelő jogi, gazdasági és szociológiai környezet kialakítása egy jogállamban rajtuk múlik.

Hol, milyen területeken érzi kiemelt szükségét a változtatásnak?

A fogyatékosságügy Magyarországon nem evidencia. Még mindig megbámulnak az utcán egy kerekesszékes embert, egy Down-szindrómával rendelkező gyereket, egy kiáltozó autistát. Még mindig bonyolult bejutni kerekesszékkel vagy botokkal egy koncertterembe, vagy siketen megnézni egy színházi előadást. Különösen problémás a látássérült, vagy vak embereknek szerződést kötni, vagy az ATM-nél egyedül boldogulni. Még mindig hadakozni kell a biztonsági őrökkel, ha segítő kutyával akar valaki bevásárolni. Még nagyon kevés az általános iskolákban az integrált osztály, még nincsenek indukciós hurkok az egyetemek előadótermeiben, és a cselekvőképességet kizáró/korlátozó gondnokság a választójogot is korlátozza.

De az új metró kifejezetten fogyatékos-barát, a rámpák szaporodnak, a közösségi közlekedés elérhetőbb. A közintézmények ugyancsak lassan átváltoznak, az egyetemes tervezés ragyogó vívmányai lassan eljutnak a közszféra intézményeibe. A Fot. 1998-as, az ENSZ Egyezményt 2007-ben hirdették ki, ma 2015-öt írunk. Jó lenne kicsit nagyobb léptekkel haladni, hiszen szakemberek, elkötelezett civil szervezetek alig várják, hogy dolgozhassanak! Egy fogyatékos gyerek pedig pont egyszer jár az általános iskola első osztályába.

Dr. Borza Beáta

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Hogy látja a civil szervezetek jelenlegi hazai helyzetét? Önök is több civilszervezettel dolgoznak együtt, így több aspektusból van egy-egy helyzetről információjuk.

Tudomásul kell venni, hogy a magyar költségvetés annyi, amennyi. De tűhegy élességű diagnózis kell a megfelelő kezeléshez. Vagyis a civilekkel kutya kötelessége minden kormánynak együtt működni, hiszen a tudás és tapasztalat nélkülözhetetlen a jó jogszabály megalkotásához, végső soron egy működőképes mechanizmus létrejöttéhez.

A civil szervezetek – a kritikájukkal együtt – nem ellenségei az államnak, hanem ugyanannak a politikai közösségnek a részeként olyan szerveződések, amelyek egy-egy témában, ügyben segítik a célcsoportot a jogaik vagy érdekeik érvényesítésében, egyúttal az államot szűkmarkú, de szükségszerű és hatékony működésében. Heroikus munkával szakemberek százai dolgoznak azért, hogy a Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezmény emberi jogi vívmányai érvényesülhessenek, olykor az állam nehézségi tehetetlenségével szemben is, de Európa közepén.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
ESÉLYEGYENLŐSÉG
AJBH