Dr. Kádár András Kristóf

2016. december 28. dr. Mikola Orsolya, Budapest

"Egyértelmű jogi szabályozás és kialakult joggyakorlat nélkül az ésszerű alkalmazkodás lebeg a magyar jogrendszerben." - hangsúlyozza Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, aki az utóbbi időben számos, az ésszerű alkalmazkodással kapcsolatos kiadvány készítésében közreműködött Magyarország részéről.

Az idei évben két, igen átfogó kiadvány is megjelent az ésszerű alkalmazkodásról a fogyatékossággal élő emberek kapcsán a foglalkoztatás, illetve az azon kívüli területek vonatkozásában, melyekben Magyarország részéről Ön is nagyban közreműködött. Milyen prioritást élvez ez a terület a Helsinki Bizottságnál?

Az utóbbi időben forráshiány miatt sajnos kevesebbet tudunk foglalkozni a fogyatékossággal élő személyek jogaival. A kapacitásaink korlátozott volta miatt bizonyos területeket el kellett engednünk, és mivel az ésszerű alkalmazkodás kérdéskörével számos szervezet foglalkozik, míg vannak olyan kérdések, amelyekkel csak mi, ezért sajnos ez a terület is áldozatául esett az anyagi vonatkozásoknak.

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény alapján az ésszerű alkalmazkodás olyan módosításokat, változtatásokat követel meg, melyek szükségesek a fogyatékossággal élő személyek alapvető jogainak biztosításához, azonban még nem jelentenek aránytalan és indokolatlan terhet a munkáltatók vállán. Önnek mi a legfőbb meglátása a témával kapcsolatban?

Nem tudom, hogy valójában van-e ésszerű alkalmazkodás Magyarországon, azon kívül, hogy a jogi szabályozásunkban megjelenik. A Munka Törvénykönyvébe (Mt.) bekerült, hogy az ésszerű alkalmazkodás követelményét érvényesíteni kell, de a törvény nem definiálja, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent. Hiányzik annak az egyértelmű kimondása is, hogy az ésszerű alkalmazkodás elmulasztása az egyenlő bánásmód követelményének egyfajta megsértése. Erre is csak következtetni lehet.

Ami a Fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvénybe bekerült észszerű alkalmazkodás címén, sok kérdést vet fel. Ha szigorúan nézzük a szöveget, az csak a foglalkoztatást megelőző felvételi eljárásra vonatkozik, ott jelenik meg valamilyen fajta definíciója annak, hogy mi minősül még észszerű tehernek, de ez is igazán tágra szabott, nehezen kezelhető követelmény, hiszen a jogszabály úgy szól, hogy akkor aránytalanul nagy a teher, ha az alkalmazkodási kötelezettség teljesítése a munkáltató működését ellehetetlenítené. Márpedig nyilvánvaló, hogy a 'még éppen nem lehetetlen' és az 'ésszerű' között van néhány egyéb fokozat is. Bár úgy tűnhet, hogy a küszöb ilyen kitolása kedvező a fogyatékossággal élőkre nézve, félő, hogy az esetleges gyakorlati alkalmazásban éppen ellentétes hatást eredményezhet.

Kádár András Kristóf

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

A joggyakorlatot tekintve mik a tapasztalatai?

Amikor az interjú apropóját adó tanulmány magyar részeit írtam, rákerestem a bírósági határozatok elektronikus adatbázisában az ésszerű alkalmazkodás kifejezésre, de csak egyetlen jogesetet találtam, amely az elektromos mopedek tömegközlekedési eszközökön való szállítását érintette. Ebben az ügyben sem a bíróság, hanem az Egyenlő Bánásmód
Hatóság (EBH) használta a fogalmat, amikor kimondta, hogy az érintett közlekedési vállalatnak ésszerű alkalmazkodás keretében olyan módon kellene átalakítania a buszait, hogy a mopeddel közlekedők is biztonságosan utazhassanak azokon. A bíróság ezt teljes mértékben elvetette, és a hatóság határozatát hatályon kívül helyezte. Nincs tehát – vagy legalábbis tavaly, az új Mt. hatálybalépését követő harmadik évben még nem volt – olyan bírósági döntés, amely ezt a jogintézményt alkalmazta volna. Ezért nem tudhatjuk, működne-e, a bíróság hogyan értelmezné, illetve hogy az ésszerű alkalmazkodás mit is jelent pontosan a magyar jogrendszerben.

Az EBH áttekintett esetjogában sem láttam egyértelmű definíciókat, elhatárolásokat. Úgy tűnt, inkább „érzésből” dolgoznak az ésszerű alkalmazkodás, vagy az ahhoz hasonló intézkedések elmaradásának értékelésekor.

Több olyan jogeset is van, amely felveti, hogy az ésszerű alkalmazkodás intézményén keresztül lehetne megközelíteni egy adott kérdést, de ez a problémakör akkor sincs kibontva, ha egyébként a hatóság megállapítja a hátrányos megkülönböztetést. Azt például, hogy egy SNI-s, azaz sajátos nevelési igényű tanuló esetén nem biztosítják a diák számára a megfelelő feltételeket, az EBH rendszeresen az egyenlő bánásmód megsértéseként értékeli, de ennek a dogmatikája nincs pontosan kidolgozva. Pedig nagy szükség lenne rá! Hiszen ebben az esetben is arról van szó, hogy egy, az esélykiegyenlítéshez szükséges többletintézkedés elmulasztását tekintjük diszkriminációnak.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek elméleti hátterét mindenképpen ki kéne dolgozni. Nyilván a legjobb az lenne, ha ez jogszabályi szinten történne meg, de legalábbis jogesetek, az EBH és a bíróság révén. Egyértelmű jogi szabályozás és kialakult joggyakorlat nélkül az ésszerű alkalmazkodás lebeg a magyar jogrendszerben.

Találkozott a munkája során olyan esettel, ahol ésszerű alkalmazkodásra lett volna szükség?

Van olyan ügyfelem, aki számára képernyőolvasó biztosítása volna szükséges, mint észszerű alkalmazkodás, hogy egy adott pozíciót betölthessen. A kérdés ebben az esetben az, hogy egy ilyen program megírásának vagy megvásárlásának költségei még ésszerű tehertételnek minősülnek-e az adott cég bevételeihez, anyagi erejéhez képest. Kialakult joggyakorlat hiányában nem tudhatjuk, hogy milyen arányok mellett tekintene egy magyar bíróság ekkora kiadást még ésszerűnek. Ez pedig rendkívüli módon megnehezíti a jogkeresők helyzetét. Gyakorlatilag lehetetlen megtippelni, hogy mik az esélyek egy ilyen perben.

Kádár András Kristóf

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Jelenleg az Európai Unióban csak a foglalkoztatás és munkavégzés kapcsán értelmezhető az ésszerű alkalmazkodás. Ön hogy látja, mi a helyzet egyéb területeken?

Amikor 2009 és 2010 között az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület tagja voltam, az igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordultunk civilszervezetek megkeresései alapján, a régi Mt. kapcsán, azt kérve: tegyék egyértelművé, hogy a jogalkotói értelmezés szerint az ésszerű alkalmazkodás követelményét a munkához való hozzájutás kapcsán általában kell alkalmazni (azaz a munkáltató köteles-e a munkakörülményeket is ésszerű keretek között módosítani annak érdekében, hogy felvehessen egy fogyatékossággal élő jelentkezőt egy adott állásra), vagy kizárólag a felvételi eljárásra vonatkozóan. Azt is kértük, hogy a minisztérium fejtse ki az álláspontját arról: ki kell-e terjeszteni az ésszerű alkalmazkodás követelményét az élet más területeire is - explicit módon. Erre azt a választ kaptuk, hogy ameddig meg nem születik a 2008-ban tárgyalni kezdett irányelv, amely többek között vonatkozna a szolgáltatások hozzáférhetőségére és az oktatásra is, addig a magyar jogalkotónak nincsen dolga ezzel a kérdéssel.

A magyar jogszabályi környezetet megnézve azt lehet mondani, hogy de facto létezik ésszerű alkalmazkodás. Például egy ügyemben, ahol a vakvezető kutyát nem engedték be egy élelmiszerboltba, a bíróság megállapította, hogy diszkrimináció történt, elismerte tehát: szükséges ésszerűen alkalmazkodni. Van tehát egyfajta jogalkalmazói rugalmasság, de ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy szét kellene választani dogmatikai szempontból azt, hogy mikor van szó klasszikus hátrányos megkülönböztetésről, és mikor van szó arról, hogy nem teszünk meg valamit, ami az esélyegyenlőség kiküszöböléséhez szükséges. Illetve hogy van-e különbség aközött, hogy egy intézkedés megtételét jogszabály írja elő, mint például az SNI-s tanulóknál, és aközött, hogy ha nincs erre nézve kifejezett jogszabályi kötelezettség.

A jogi környezet pontatlansága egyfajta jogbizonytalanságot eredményez, mert lehet, hogy a bíróság azt mondja: nem várható el az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésére alkalmas többlet-erőfeszítés megtétele. Mint ahogy ezt láthattuk a Nyusti és Takács ügyben is, ahol a magyar bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bankoktól nem várhatóak el intézkedések az ATM-ek vakbaráttá tételével kapcsolatban, ennek elmaradása nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét. Ebben az ügyben az ENSZ bizottságig kellett elmenni, hogy kimondja valaki: sérti a fogyatékossággal élők jogaira vonatkozó egyezményt az a helyzet, hogy Magyarországon nem kényszerítik ki a szolgáltatások akadálymentesítését. Amíg ez kötelezettségként tisztán meg nem jelenik a jogi szabályozásban, addig kétesélyesek az ügyek.

Vannak azért jó példák, jó gyakorlatok. Melyeket emelné ki?

Igen, kettőt emelnék ki. Az egyik a holland gyakorlat. Hollandiában kétlépcsős eljárásban először megnézik, hogy adott esetben mik lehetnek alkalmas módosítások, melyek nyomán lehetővé válik például egy fogyatékkal élő személy alkalmazása. Ezt követően veszik végig, hogy ezek közül melyek azok, amelyek még ésszerű terhet rónak a munkáltatóra.

A másik az osztrák modell. Ausztriában nem „vagy-vagy” elven közelítik meg a kérdést - azaz vagy van az adott jelentkező számára ésszerű alkalmazkodási megoldás, vagy nincs. Azt vizsgálják, hogy lehet-e közelíteni a jogosult és a kötelezett szempontjait. Hogy a jogosultnak könnyebb legyen a részvétel, de a kötelezettnek se legyen túlzottan költséges az alkalmazkodás. Itt tehát azt is figyelembe veszik, hogy a fogyatékossággal élő személy részéről elvárható-e valamiféle „engedménytétel” annak érdekében, hogy a másik személy számára könnyebb legyen a speciális igényeihez való alkalmazkodás.

Nagyon érdekes kérdés, hogy hol van vége az alternatívák keresésének. Magyarországon ezek a kérdések még a „kanyarban sincsenek”.

Említette, hogy a Magyar Helsinki Bizottságnál a fogyatékossággal élő személyek jogaival kapcsolatos ügyek az utóbbi időben háttérbe kerültek. Most mik a fókuszpontok?

Jelenleg elsősorban a menedékkérőknek, a nemzetközi védelemre szoruló külföldieknek nyújtott jogi segítségre, és a rendvédelmi szervek részéről történő jogsértésekre összpontosítunk - ide értve az ilyen szervek által elkövetett diszkriminációt is. Ezen felül foglalkozunk a büntető igazságszolgáltatás alapjogi vonatkozásaival, a joghoz való hozzáféréssel, illetve a fogvatartási helyek monitorozásával. Sajnos a gyűlölet bűncselekményekkel kapcsolatos tevékenységünket is redukálnunk kellett olyan esetekre, amelyek során menedékkérőkkel, illetve egyéb külföldiekkel szemben követnek el ilyen atrocitásokat.

Volt a menedékkérők között fogyatékossággal élő?

Akad ilyenre is példa. Van például egy kerekesszékes ügyfelünk, akinek ingyenes védelmet biztosítunk a röszkei események kapcsán ellene indult büntetőeljárásban, és képviseljük a menekültügyében is.

Kádár András Kristóf

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Felmerül az interszekcionalitás kérdése is?

Szigorúan pragmatikus jogászi szemszögből nézve szerintem akkor érdemes ezt felhozni, amikor két védett tulajdonság kombinációja eredményezi a hátrányos megkülönböztetést, a kettő együtt kell ahhoz, hogy a diszkrimináció megvalósuljon. Például ha fiatal vagy és nő, hátrányos megkülönböztetés alapja lehet az a munkáltatói feltevés, hogy hamarosan elmész szülni, ami sem egy idősebb nő, sem egy fiatal férfi esetén nem merül fel. Ilyenkor az interszekcionalitásra muszáj hivatkozni, hiszen önmagában egyik alapon sem lehet sikeres jogi eljárást indítani.

Ha viszont egy hátrányos munkaügyi megkülönböztetést elszenvedett roma nőt képviselek jogászként, akkor valószínűleg elég az ügyben az etnikai hovatartozásra hivatkoznom, nem kell megterhelnem a kérdést az interszekcionalitással, noha nem kizárt, hogy a védett tulajdonságok kumulatív hatása növeli a diszkrimináció esélyét. Ezt szigorúan jogi szempontból mondom, más szempontból – például szociálpolitikai szemszögből – nyilván más megközelítést kell alkalmazni.

Mi lehet Ön szerint a megoldás az ésszerű alkalmazkodás kapcsán?

Egyrészt a kógens norma, mely a jogalkotó egyértelmű üzenete a társadalom felé a követendő magatartásról, és amely lehetővé teszi, hogy néhány elszánt ember jogi úton orvoslást kapjon a sérelmére. Másrészt a tapasztalat, hogy a munkáltató felvegye a vak munkatársat és biztosítsa neki a képernyőolvasót, tapasztalja meg, hogy az adott személy mindenki máshoz hasonló módon el tudja végezni az adott munkát. Így szűnnek meg az előítéletek! A saját tapasztalat jobb és hatékonyabb az absztrakt érzékenyítésnél: ha alkalmazzák a fogyatékossággal élő személyeket, akkor látják, hogy mennyire jól dolgoznak és mennyire lojálisak tudnak lenni. A legjobb érzékenyítés, ha együtt dolgozol valakivel, aki fogyatékossággal él. Ehhez pedig egy keményebb jogi szabályozás teremthetné meg az alapot.

A fogyatékossággal élés nem egy egzakt "kategória", bárki bármikor bekerülhet ebbe a "kategóriába". Ennek a tudata nem teszi a társadalmat befogadóbbá a problémára?

Sajnos úgy látszik, hogy nem. Szerintem nehezen hiszi el bárki, hogy vele is megtörténhet, ő is bármikor válhat fogyatékossággal élővé.

Mit gondol az ésszerű alkalmazkodás kiterjesztéséről?

Ami a magyar szabályozásban jó, az egy kicsit rossz is: az egyenlő bánásmód törvény által védett tulajdonságok listája teljesen nyitott, s ennek van egy mellékhatása is, mégpedig az, hogy egy ilyen komplex problémát, mint az ésszerű alkalmazkodás sokkal nehezebb minden helyzetre kiterjedően átgondolni. Nem csak a fogyatékosság, vagy a fogyatékosság és néhány más egyéb tulajdonság (pl. a vallás) vonatkozásában kellene kidolgozni ezt a követelményt, meghatározni, hogy pontosan mit is értsünk alatta, hanem tizenkilenc különböző védett tulajdonság tekintetében (ráadásul a listán ott van az „egyéb helyzet” is). Ha azt mondom, hogy nem teszek különbséget a védett tulajdonságok között és az ésszerű alkalmazkodás követelményét minden speciális igény kapcsán megteremtem, akkor vagy a jogalkotót hozom nehéz helyzetbe (ha a jogszabályokban próbálom előre látni és rendezni a potenciálisan felmerülő konfliktusokat), vagy a jogalkalmazót (ha általános szabályt alkotok azzal, hogy majd a jogalkotó kezelje a nehéz helyzeteket).

Mindazonáltal természetesen nem lennék ellene, hogy az ésszerű alkalmazkodás elvét - nagyon alapos átgondolást és egyeztetéseket követően - kiterjesszük a fogyatékosságon túlra is. Lehet helye egy ilyen kiterjesztésnek mind a fogyatékosság mellett bizonyos egyéb helyzetekre, tulajdonságokra, mind pedig a munka világán túlra is. Nyilván előbb-utóbb kialakulna az esetjoga, s természetessé válna az alkalmazása.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYATÉKOSÜGY
HELSINKI BIZOTTSÁG