Major Klára és Horváth Ida

2017. november 13. Czank Bernadett, Budapest

A mediáció nem békítés, hanem felelős vitarendezés. Elsődleges célja a tisztázás, a megoldáskeresés - vallják Major Klára és Horváth Ida mediátorok. A bíróságon kívüli közvetítői eljárás hazánkban egyre elterjedtebb, de még mindig kevéssé ismert és igénybe vett alternatív vitarendezési, konfliktuskezelési módszer. Pedig a hosszú távú, peren kívüli, megnyugtató megoldások kiemelkedően hatékony eszköze.

Mióta foglalkoztok mediációval? Miért döntöttetek úgy, hogy ezt a tevékenységet végzitek főállásban?

Major Klára: Több, mint 10 éve kezdtük, körülbelül akkor, amikor Magyarországon általánosan ismertté kezdett válni ez a konfliktuskezelési, per-rendezési módszer. Mindig is vonzottak a kihívást jelentő ügyek, amikor lehetetlennek tűnő helyzeteket kell megoldani. Erre a párkapcsolati-, válóperes mediáció nap mint nap megadja a lehetőséget.

Horváth Ida: Én úgy éreztem, hogy a közvetítői munka összegzi mindazt a tapasztalatot, tudást, gyakorlatot, amit pályám kezdete óta megszereztem.

Milyen ügytípusok fordulnak elő leggyakrabban a praxisotokban? Milyen elvárásokkal érkeznek hozzátok az ügyfelek?

M.K.: Mi családi mediációval foglalkozunk. Ez elsősorban párkapcsolati, házassági válságok és válóperek megoldását jelenti, de elég sűrűn előfordul pl. örökösödési ügy, vagy szülő-gyermek konfliktus. Utóbbi esetben általában harminc-negyvenéves gyermekről, ill. hatvan-hetven éves szülőről beszélünk, és igen hosszú, évekig tartó, családon belüli konfliktus előzi meg azt a pillanatot, amikor mindkét fél rájön, hogy nem tudják megoldani a kialakult helyzetet, már inkább szeretnének kibékülni, de legalábbis újra beszélő viszonyba kerülni egymással.

A mediációban manapság jellemző a szakosodás. Gazdasági, egészségügyi és az élet számtalan más területén használják igen eredményesen, akárcsak családi ügyekben.

Major Klára és Horváth Ida

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Melyek a leggyakoribb tévhitek a mediációval kapcsolatban?

H.I.: Az ügyfelek általában megváltást remélve fordulnak hozzánk, hogy végre pontot tehetnek a családi háború végére. Sokan képzelik, hogy a mediáció egy „vudu-varázslat”, hogy valamiféle varázspálca van a kezünkben, mellyel minden konfliktus megoldunk. Gyorsan ki kell őket ábrándítanunk.

M.K.: A mediáció nem jog és nem pszichológia. A kliensek általában azt gondolják, hogy itt mi mindkét szakágban egyénileg fogjuk képviselni őket. Azt hiszik, hogy megmondjuk, merre van az előre, hogy a szakmai tudásunk, a jog és a lélek bonyolult működésének ismeretében képesek vagyunk megoldani a konfliktusaikat. Tévednek. Nem ez a dolgunk. Az a dolgunk, hogy eszközt, segítséget adjuk ahhoz, hogy a krízis megoldódjon, de ami a legfontosabb: nekik is dolgozniuk kell, nekik kell megoldani magát a konfliktust. Nem lehet pl. feldolgozatlan múlt nélkül elválni. Meg kell tudni, mi vezetett ahhoz, hogy válásig jutott a kapcsolat. A nézetkülönbségeket a legnyíltabb őszinteséggel ki kell mondani, és meg kell próbálni új megoldási utakat találni egy-egy felmerült kérdéskör megoldásához. Ehhez nyújt segítséget a mediátor. Nem csak elméletben, hanem a gyakorlati kérdésekben is orientál. Kötelessége például, hogy felhívja a felek figyelmét arra, ha a hétköznapi életben nem kivitelezhető, amit elképzeltek, vagy amit egymástól kérnek, követelnek.

Minden esetben más és más személyiségekkel és ügytípusokkal találkozunk. Minden ügy, pont a benne résztvevők különbözősége miatt egyéni eszközhasználatot és munkafolyamatot kíván. Nincs panel, nincs általánosság.

Mit tanácsolnátok: mikor és kiknek érdemes a mediációs utat választani?

H.I.: Szerintem szinte bármilyen, családban előforduló konfliktus kezelhető mediációval, ha mindkét félben megvan a rendezés, a megegyezés erős szándéka.

M.K.: Kizárólag családi mediációval kapcsolatban vannak tapasztalataim. Véleményem szerint minden párkapcsolati/házassági krízisbe, válóperes helyzetbe került ember számára életmentő funkciója lehet egy mediációs folyamatnak. Egy válóperes elhatározás gyakran inkább házassági krízis. Ez a mediációs folyamat elején sokszor még sem a felek számára, sem a mi számunkra nem világos, ám a közös munka megsegíti a felismerést.

Itt azért gyorsan tisztázzuk: a mediáció nem békítő folyamat! Inkább tisztázónak nevezném. Elsődleges célja nem a békülés, hanem a tisztázás, a megoldás keresés. És ennek a tisztázásnak az eredménye lehet - természetesen - a megoldás, adott esetben a békülés is. A mediátor ebben a tisztázási folyamatban segédkezik. Egy-egy ügy lezárásakor a klienseink fogalmazták meg nemegyszer, hogy azon kívül, hogy maga a probléma teljesen megoldódott, egy olyan önismereti utat jártak végig a segítségünkkel, amit önmaguktól nem tettek volna meg. Nem azért, mert nem alkalmasak rá, hanem mert nem tudták, milyen eszközöket vegyenek igénybe az eredményes megoldás eléréséhez. Sokszor nem fejetlenül válni kellene rohanni, hanem érdemes lenne előbb feltárni, hol is tartanak az érintettek az életükben, mitől érzik úgy magukat, ahogy.

Major Klára és Horváth Ida

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A mediációs oktatásokon azt tanítják, hogy a megállapodás megkötése nem cél. Számotokra mi jelent sikerélményt, mikor tartotok sikeresnek egy mediációt?

H.I.: Ezen már nagyon sokat gondolkodtam. Mondok példát. Mondjuk egy pár egyik tagja a válást latolgatva érkezik, a másik inkább maradna a házasság kötelékében. Megszületik a megállapodás, sok-sok pont arról, hogyan szeretnének a továbbiakban együtt élni, min akarnak és fognak változtatni. Leírjuk, aláírják. Boldogság. Siker. Aztán fél vagy egy év után kiderül: válnak. Mégis kudarc volt? Tényleg sokat gondolkodtam ezen. Arra jutottam: ez nem tekinthető kudarcnak. Sem a mi szempontunkból, sem a kliensekéből. A mediáció folyamata segítette őket abban, hogy végső döntésre jussanak, hogy megtegyék még azt az utolsó nagy erőfeszítést, hogy talán mégis… Emelt fővel mondhatják, ők mindent megpróbáltak.
Siker? Az elégedett kliens a siker. Ha rá hivatkozva jelentkezik később valaki. Ha ő visszajelez, karácsonyi üdvözletet küld…

M.K.: Szerintem minden mediációs folyamat egy siker. Ha együtt marad egy pár, vagy mégis úgy döntenek, hogy elválnak, akkor ők a mediációban végzett munkájuknak köszönhetően erre a biztos talajon álló végeredményre jutottak - hozzáteszem: nem kevés és nem könnyű munka eredményeként. Én mindkét utat sikernek tartom, mert saját elhatározásukból, a saját munkájuknak köszönhetően, ráadásul felelősségteljesen jutottak döntésre - bármi is legyen az a döntés. Akkor a megállapodás megkötése már nem kérdés. Ráadásul egy házassági krízisben, ha a felek a mediációs folyamat végeredményeképpen döntenek úgy, hogy elválnak, akkor a mediációban lehetséges „jól” elválni! Ezt én bátran nevezhetem adománynak. Mert tényleg van olyan, hogy valaki nem azt választotta – különböző okok miatt – akivel élete végéig együtt tud élni. Ezt a „jól elválni” kifejezést igazán csak az érti meg, aki vált már hosszasan, kegyetlenül nehéz lelkiállapottal megterhelten. Vagyis a „jól” elválás éppen akkora siker, mint a mediáció eredményeként rájönni arra, hogy volt egy mély házassági krízis, amit a mediáció segítségével, egyben közös erővel megoldottunk, és a felek a további együttélés mellett döntenek. Egyébként együtt-maradás esetén is ugyanúgy írásos megállapodást kötünk, mint egy teljes körű válóperes szerződésnél. Mert mély válság után nem lehet ott folytatni a közös életet, ahol a felek abbahagyták. Húzni kell egy vastag vonalat a múlt fölé, és újra kell építeni egy másként működő, de már alapvető konfliktusokat nélkülöző rendszert.

Az is előfordul természetesen, hogy valamelyik fél kiszáll a mediációs folyamatból. Ez egy elég határozott üzenet a másik fél felé, hogy a párja mennyit kíván tenni azért, hogy tisztán lássanak, hogy megoldásra jussanak. És ha nem akar tenni, akkor a másik tudni fogja, hogy onnantól más eszközökhöz kell nyúlnia. Mediációs megállapodás nem lesz ugyan, tanulság viszont bőven akad, és szerintem ez is siker.

Az emberek sokszor kétkedéssel fogadják az alternatív vitarendezési módszereket, így a mediációt is. Általában azt mondják, hogy „ők már mindent megpróbáltak”, ami a konfliktus rendezése érdekében szükséges. Gyakran hallani azt is, hogy „ha mi nem tudjuk rendezni, akkor egy harmadik személy hogyan tudná”. Miben más a mediáció, mint a hétköznapok során megszokott konfliktuskezelési technikák?

H.I.: Klári szokta ilyenkor mondani, hogy a fogunkat sem magunk húzzuk ki, a vakbelünket sem magunk műtjük. Abban más tehát, hogy a kívülálló, elfogulatlan, pártatlan szakember másként lát, mint a konfliktus részese, a párja, a barátnője, a szomszédja. Kiemelném és hangsúlyoznám a szakember szót.

M.K.: A mediáció elsősorban pártatlan, és ezt szigorúan az első helyen emelem ki. Aki bajban van, az először a közvetlen környezetéhez, a családjához fordul a panaszával, meghallgatásért, tanácsért. Ez egy normális reakció. Idővel azonban ez az út zsákutcává válhat, hiszen a megértésen – és esetleg a másik fél hibáinak elismerésén - túl általában nem segíti a továbblépést. Mert valljuk meg őszintén, egy igaz barát, egy szülő, egy rokon ugyanúgy kétségbe esik, mint maga a bajban lévő, ha a szeretett személy szenved, boldogtalan. Elfogult, és ez természetes. Idővel elfogynak a tanácsok, és - jó esetben - maga a krízist elszenvedő is rájön, hogy elfogult véleményeket kap, melyek nem segíti a tisztánlátását, ügyének előrehaladását.

A mediátor hiteles, mert nem elfogult! Tisztábban látja a tényeket, és ez perdöntő. Nem ítélkezik és nem bírál. Ez az eredményes közös munka alapfeltétele! Erősíti a bizalmat, biztonságot és erőt ad mind a két fél számára.

Vegyünk például egy olyan esetet, ahol az egyik fél van kikiáltva bűnösnek, a másik pedig áldozatnak. Hosszútávon egy ilyen felállásba mindkét fél garantáltan belerokkan. Ezekben az esetekben a felek általában érzik, hogy valami nincs rendjén. Ilyenkor alapvetően átbeszéljük a helyzetet, a történéseket. Mindeközben fontos, hogy előre, a jövőre kell koncentrálni, hogy megtaláljuk a számukra legtökéletesebb megoldást.

Major Klára és Horváth Ida

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A kapcsolati konfliktusok esetén a konfliktus mely szakaszaiban nem hatékony a mediáció? Van olyan a közvetítés szempontjából, hogy egy konfliktus még túl friss, vagy már túl régóta húzódik, mélyül?

M.K.: A mediáció hatékonysága nem függ sem a probléma mélységétől, sem az eltelt idő hosszától. Volt rá példa, hogy 45 éve együtt élő, és válni akaró házaspárral dolgoztunk. Leegyszerűsítve mondhatom, hogy szó nem volt válásról, egy példásan gyönyörű együttélési szerződést kötöttek, nem kis és nem rövid munka után.

Túl friss konfliktussal ritkábban találkozunk, mert egy ideig reálisan hihető, hogy a felek önmaguk meg tudják oldani a kialakult konfliktust - ahogy az esetek egy részében meg is tudják. Aztán van, hogy mégsem sikerül, és hozzánk általában már a valóban régóta húzódó, patthelyzetbe került, rendkívül bonyolult esetek jutnak el. Idő kell ahhoz, hogy tudatosuljon a felekben: érdemes külső, szakemberi segítséget igénybe venni.

Hogy látjátok, mennyire elterjedt a mediáció hazánkban? Van különbség a főváros és környéke, illetve az ország többi része közt az elterjedtséget tekintve?

H.I.: Nem tudok pontos választ adni. Mindenesetre meglepően sok a vidéki kliensünk, akik sokat utaznak, hogy igénybe vegyék a szakértelmünket. Miért? Nem feltétlenül azért, mert az ő településükön nincs megfelelő szakember, legalább is nem ezt mondják. Hanem mert nem szeretnének a közértben a mediátorral találkozni…

M.K.: A mi praxisunkban a kliensek legalább fele nem budapesti. Mondhatom, hogy vidékről jönnek, de ez jelenthet közvetlenül Budapest melletti települést, esetleg Debrecent, Szegedet, Sopront, vagy egyéb kisvárost. Sokszor azért minket keresnek fel, mert nem ismernek, a közelükben nem találnak nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező mediátort, viszont az ismerősük, barátjuk, aki már járt nálunk, minket ajánl. Bíznak az ismerősben, barátban, így bíznak bennünk is - nincs ennél jobb ajánlólevél.

A bírósági mediáció bevezetése milyen hatással van a piaci alapon működő mediátorok praxisára?

M.K.: Nálunk még nem járt olyan kliens, akit bíró kötelezett volna mediáció igénybevételére.

H.I.: Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy megindult a bírósági mediáció, mert nagyban segíti, hogy mind többen tudjanak arról, így is lehet megegyezésre jutni. Nem riválisként tekintek a bíróságon dolgozó kollégákra. Egyáltalán nem! Van választási lehetőség, és ez nagyon jó.

A mediációnak már ma is számtalan iskolája létezik, többféle módszerrel, szemlélettel. Ti melyiket részesítitek előnyben, illetve – főleg gyakorlati tapasztalataitok alapján – melyik mikor a legcélravezetőbb?

M.K.: Sok szemléletmód és sokféle gyakorlat létezik. Mindenki aszerint alakítja a praxisát, ahogy az eléje került ügyek megkívánják, ahogy szakemberként a legsikeresebbnek ítéli meg valamilyen eszköz használatát. Mi hiszünk a komplex feldolgozásban - már ha a kliensek ebben partnerek, és az ügy is megkívánja. Egy azonban biztos: egy-két alkalom nem elég ahoz, hogy valódi megállapodás szülessen, bár sajnos sokan a mai napig azt gondolják, hogy elég.

Gyakori vitatéma mediátor körökben, hogy a mediátor adhat-e tanácsot, megoldási javaslatot. Ti milyen álláspontot képviseltek ezzel kapcsolatban?
Milyen ügyekben, milyen mértékben hajlotok „tanácsadásra”?

H.I: Én óriási könnyebbségként élem meg, hogy nem adhatok tanácsot. „Tessék mondani, ilyenkor szoktak az emberek elválni?” – kérdezi a kliens. Erre én nem válaszolhatok, ebben nem nekem kell döntenem, és ez nagy könnyebbség. Volt a praxisomban egy pár, akiknek az esete valahogy nagyon megviselt. Válni vagy nem válni? – ez volt a dilemma. Aztán megérkeztek a többedik ülésre, és elmondták: a feleség várandós. Megtartani a babát vagy sem? – ez lett az új kérdés. Nem nekem kell igent vagy nemet mondanom. Én csupán abban segédkezem, hogy ők megtalálják a saját válaszukat.

M.K.: Nehéz kérdés, nehéz válasz. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a krízisben lévő felekkel megismertetjük egy-egy adott kérdéskör számtalan megközelítési lehetőségét, elmondjuk a gyakorlati tapasztalatainkat, hogy minek milyen következménye lehet. Utána mindent még alaposan végig gondolhatnak, latolgathatják a lehetőségeket, és akár többször is felhozva a kritikus témát, közösen beszélhetünk róla. Mivel hosszú időszakra előre próbálunk egy működőképes rendszert megalapozni (gondolok itt elsősorban a gyerekekkel való kapcsolattartásra), erre kötelességünk időt szánni. Türelmesnek kell lenni! Rendkívül fontos, hogy ne a bosszú, a sérelmek, a harag és a fájdalom vezesse őket a megoldáskeresésben. Idő kell a kivitelezhető együttműködés megszületéséhez.

Major Klára és Horváth Ida

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Milyen lépései vannak egy mediációs eljárásnak?

H.I.: Kezdődik egy megkereséssel, személyes találkozóval, és amennyiben az érintett felek beleegyeznek, folytatódik az ügy által megkívánt számú közös találkozóval. A mediációs ülés maga három óra hosszú. Bármilyen témában is kezdeményezték az eljárást, írásos megegyezés születik a végén. Ez szólhat egy teljes körű válóperes egyezségről, egy együttélés folytatása iránti igényről és annak mindenre kiterjedő részleteiről, egy testvérek közötti megegyezésről az örökség, vagy a szülők ápolása/eltartása kapcsán, vagy akár egy szélsőségesen elmérgesedett anya-fia viszony rendezéséről - hogy ne csak párkapcsolati kríziseket említsek.

A mediációs eljárást általában annak gyorsasága miatt is szokták ajánlani más vitarendezési eljárásokkal, így tipikusan a hosszabban elnyúló pereskedéssel szemben. Általában milyen hosszú egy mediációs ülés, és hány alkalommal kell újra összejönni a felekkel?

H.I.: Minden első találkozáskor elmondom, ez az a kérdés, amire nincs előzetesen válasz. De hogy nem egyszeri találkozásról van szó, az szinte biztos. Együléses esetünk egyébként egyetlen egy volt eddig, egy testvérháborúban.

M.K: Ez előre nem megítélhető egyetlen esetben sem, mert nem lehet előre tudni, hogy a folyamat kibontása közben a klienseinknek mire lesz igényük, illetve az ügy mit kíván meg. Van, aki lassabban képes haladni, mert lassabban tudja feldolgozni az őt ért sokk-élményt, és van, akinek hosszabb idő kell ahhoz, hogy az előzményeket másként legyen képes látni, megítélni. Van, aki jóval gyorsabban is képes lenne, de belátja, hogy felesleges siettetni az egyezséget, hiszen az egy életre szól. Sokan valóban azért keresnek fel minket, mert tudják, hogy itt nem kell hónapokat várni egy következő tárgyalásra. Gyorsan papírra kívánják vetni az egyezséget, és viszlát. Sokszor nem kevés időbe telik, míg sikerül velük megértetni, hogy ez ennél jóval bonyolultabb, és a saját, illetve a gyermekeik érdekében rá kell szánniuk azt az időt, ami szükséges ahhoz, hogy a lehető legjobb végeredmény szülessen.

Milyen tapasztalataitok vannak a mediációba bevont más szakmák képviselőivel? Mennyire gyakori és milyen előnyei, illetve hátrányai lehetnek, ha ügyvéd, pszichológus vagy egyéb szakma képviselője is részt vesz a közvetítői eljárásban?

H.I: Hogyan értelmezzük azt, hogy részt vesz? Mert ha ez azt jelenti, hogy jelen van, akkor ez nálunk nem gyakorlat. Annyiban persze részt vesz, hogy mondjuk az egyik fél terápiára jár, vagy mindkettőnek van ügyvédje, akivel konzultál. De az ülésen csak mi vagyunk jelen és a felek. Egyébként úgy gondolom, az esetek többségében a csapatmunka a leghatékonyabb segítség: a pszichológus, a gyerekpszichológus, az ügyvéd együttesen, mikor kire van szükség. Nem véletlenül vagyunk kapcsolatban más segítő szakmák képviselőivel. Azt kell megértenünk, hogy nem ellenfelek vagyunk, nem kell egymástól ellopnunk az ügyfelet, hanem egymás kezét fogva, ki-ki a maga szakértelmével kell, hogy támogassa a segítségre szorulót.

M.K.: Én is úgy gondolom, hogy elkerülhetetlenül fontos, sőt nélkülözhetetlen más szakmák képviselőivel szoros munkakapcsolatot fenntartani. A különböző szakmák – a bonyolult ügyek sikeres megoldása érdekében – egymásra támaszkodnak, egymást alapvetően segítik, kiegészítik. Ha például egy kliens határozottan válni szeretne, de még nem járt ügyvédnél, megkérjük, hogy feltétlenül tájékozódjon a jogi útról. A terapeuta ma már szinte biztosan ott van a házassági krízisek közvetlen közelében. Én még kiemelném az orvosok szerepét is. Egy régóta húzódó, vagy hirtelen drámaisággal bekövetkező krízishelyzet egészségügyi következményekkel is járhat. Érdemes ilyenkor az ügyfél figyelmét felhívni minimum egy általános orvosi kivizsgálás fontosságára. A különböző szakemberek együttes jelenléte biztosíték arra, hogy a legjobbat nyújthassuk egy válsághelyzetbe került ember számára.

Előfordul, hogy ügyvéd kifejezetten jogi képviselőként (tehát nem pártatlan jogi tanácsadóként) vesz részt a közvetítői eljárásban?

M.K.: Nálunk mediációs ülésen még nem volt jelen jogi képviselő. Egy ügyvéd pontosan tisztában van azzal, hogy mi a mediátor feladata, és mi az övé. Hogy a folyamat közben a kliens konzultál a jogi képviselőjével, az természetes, de ettől mi még nem konkrét paragrafusok megnevezésével kötünk megállapodást, hanem hétköznapi, mindenki számára világos és érthető nyelven fogalmazunk, hogy senki se érthesse félre amit rögzíteni akarunk. Ezt a mediáció elején pontosan elmagyarázzuk az ügyfélnek. A teljes megegyezés megszületésekor a jogi képviselő feladata az, hogy a mediációs megállapodás jogi formát öltsön.

Volt-e olyan ügy a praxisotokban, ami különösen emlékezetes számotokra?

H.I.: Igen, persze, sok. De a titoktartás is kiemelten fontos számunkra, és az „átköltések” éppen a savát-borsát vennék el a történetnek.

M.K.: Lehet, hogy furcsán hangzik, de nincs ügy, ami valami miatt ne lenne emlékezetes. Nem magát az ügyet, de egy kedves momentumot elmesélek az egyik ügyünkből. Ida és én apró termetű nők vagyunk. Az említett ügy befejezésekor a közel 2 m magas férfi ügyfél, aki hosszú hónapok hezitálása után szánta rá magát a mediációban való részvételre, azt mondta nekünk egy kézcsók kíséretében: a mi szakmánknál egy szörnyebbet tud csak elképzelni, a halott-öltöztetőét. Aztán azt is hozzá tette: sosem képzelte volna, hogy ép emberként fog kijönni a hosszú évek óta húzódó válóperes ügyükből. Szóval ezért érdemes…


Major Klára Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott mentálhigiénés szakemberként. Tanulmányai során ismerkedett meg a mediáció módszerével, amit rendkívül életszerűnek és hihetetlenül eredményesnek talált.

Az egyetem befejezése után határozta el a mediáció technikájának elsajátítását, és a szakirányú képzés után a családi mediáció területére szakosodott. Választásában két dolog erősítette meg: „Egyrészt a mentálhigiéné kifejezés lelki egészséget jelent, és meggyőződésem, hogy a saját magunkkal és a más emberekkel való kapcsolatunk nagyban befolyásolja az életminőségünket, akár a testi egészségünket is. Másrészt egyáltalán nem mindegy, hogy az egyéni, vagy a családon belül felmerült problémák milyen módon és mennyi idő alatt oldódnak meg. Számtalan példát ismerhetünk akár a közvetlen környezetünkben is, amikor két ember között olyan konfliktushelyzet áll elő, amelyben ők maguk a megoldást a lehetetlennel tartják egyenértékűnek. A biztos szakmai kézzel, nagy gyakorlati tapasztalattal vezetett mediációs folyamat azonban biztosíték a párkapcsolati, házassági válságok eredményes, hosszútávú megoldására, peres eljárás esetén a működőképes egyezségek megkötésére.” - vallja a szakember.

Véleménye szerint ez a tapasztalat, ez az élmény adja mind a mediátor, mind a folyamat szereplői számára az erőt a folytatáshoz, az újrakezdéshez.

Horváth Ida tanárként indult, az ELTE magyar - pedagógia szakán szerezte első diplomáit, majd fontosnak érezte a látókör tágítását, így következett a szociológia. Ám a középpontban mindig ott maradt a gyerek, és miután ő soha nem önmagában létezik, az őt körülvevő család. Hogyan lehet tagjai között a megértést, egyáltalán a másik helyzetének, igényeinek, státuszának és szempontjainak harmóniáját megteremteni? - talán ebben a kérdésben summázható Horváth Ida érdeklődésének centruma.

Olvasmányai, majd konkrétan egy konferencia előadásai vezették el a mediáció megismeréséhez.

Hogy mit csinál a mediátor? Közvetít. Közvetít olyan konfliktusban álló emberek között, akik maguk már nem képesek szóba állni egymással -, fordíthatjuk le nagyon hétköznapi módon ennek a tevékenységnek a lényegét. De hiszen én egész életemben ezt csináltam, lepődtem meg, csak éppen nem tudtam, hogy ez egy külön szakma. Valahogy úgy jártam, mint Molière hőse, aki csodálkozik, amikor megtudja, prózában beszél.” meséli a szakember. Ekkor kereste meg a képzés lehetőségét, hogy megtanulja a mediáció elméleti alapjait. Mediátor lett, ám szívesebben mondja: családi mediátor. Mert fontosnak tartja, hogy a mediációt, mint technikát elsősorban olyan terepen hasznosítsa, amelyen biztos lábakon áll.

A tanulásnak azonban nincs vége, mái napig tart. Legtöbbet azoktól az emberektől, azoktól a pároktól tanulom, akik megtisztelnek bizalmukkal. Eszköznek tekintem magam, aki abban igyekszik segíteni, hogy ők ketten egyaránt nyertesnek érezhessék magukat akkor, amikor a mediációs folyamat befejeztével odaírják a megállapodásra a nevüket. Hogy sajátjuknak fogadják el a megoldás.” - mondja a szakember.

Major Klára és Horváth Ida Mediációs Irodájának honlapja ITT megtalálható.

  • kapcsolódó anyagok
MEDIÁCIÓ